Az ausztrál köd, ahogyan az a nevéből kiderül, egy ausztrál macskafajta, sőt, az ország első saját tenyésztésű, nemzetközileg is elfogadott fajtája. A fajta különlegessége azonban nem csupán egyedi bundájában rejlik – ismerd meg jobban az alábbi érdekességek segítségével.

hirdetés

Az ausztrál ködről viszonylag ritkán esik szó, hiszen itthon nem valószínű, hogy találkozunk vele. Ennek ellenére azok számára, akiket érdekelnek a macskák és/vagy a macskatenyésztés, egy tanulságos fajta lehet, ugyanis designermacska létére kifejezetten változatos genetikai állománnyal rendelkezik. Rajongói nem győzik kiemelni, hogy az ausztrál köd milyen kellemes természetű macska – amennyire szeretetteli, barátságos, bűbájos és bújós, olyannyira önálló és tettre kész, jól kezelhető aktivitásszinttel. Gyakran úgy jellemzik a temperamentumát, amiben tökéletesen keverednek benne elődjei pozitív tulajdonságai. A következőkben kiemelünk néhány érdekességet a fajta történetéből, illetve a jellemzői közül, amelyek érdekességként szolgálhatnak azoknak, akik szeretnének elmerülni a részletekben.

Az ausztrál ködnek kétféle mintázata lehet; az egyik a foltos, a másik pedig a képen is látható márvány / Fotó: Wikimedia Commons

1.) Felmerült egy saját fajta igénye, így létrehozták az ausztrál ködöt

Az ausztrál köd története jól dokumentált, tenyésztése pedig körültekintő és előre tervezett volt, már a kezdetektől. Megközelítőleg 30 macska (egészen pontosan európai burma, abesszin és cirmos házi macska) adta a fajta alapkövét, a tenyésztést pedig dr. Truda Straede indította el 1977-ben. Dr. Straede benyújtotta a kísérleti tervezetet a Royal Agricultural Society of New South Wales Cat Club (RASCC, ma NSW CFA [New South Wales Cat Fanciers Association]) számára annak reményében, hogy létrehozzon egy olyan fajtát, ami igazi ausztrál „találmány”. A fajta első generációját 1980-ban fogadta el az RASCC, ekkor viszont még csak a foltos mintázat volt hivatalos. 1986-ban bajnoki státuszba került, márványmintázata pedig egy kicsit később, 1997-ben lett elfogadva.

Dr. Truda Straede és ausztrál köd macskája

2.) Nem volt mindig ausztrál köd

A fajta 1998-ban kapta az ausztrál köd nevet, jóval azután, hogy hivatalosan elismerték. Ám, ahogyan azt az előző pontban is említettük, 1997-ben standardba vették a márványmintázatot is, ami előidézte a névváltoztatás igényét. Hiszen így már nem volt elegendő a „Spotted Mist” (foltos köd), a „Marble Spotted Mist” pedig nem elég csattanós, és kissé furcsán is hangzik. Ennek ellenére nem kellett sokat vitázniuk arról, hogy mi legyen a fajta új neve – állítólag egyöntetűen megszavazták az ausztrál ködöt, így jelezve a macskák eredetét.

3.) Benti életre tervezték

Egyesek szerint dr. Truda Straede kifejezetten benti macskának tervezte az ausztrál ködöt, ugyanis számos államban tilos a macskáknak szabad kijárást biztosítani. Ezzel kapcsolatban csak frissebb szabályozásokat találtunk, arra vonatkozóan viszont nem leltünk bizonyítékot, hogy az 1970-es években lett volna ilyen törvény. Ám ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy dr. Straede valóban benti tartásra szánta a fajtát.

Ausztráliában már több mint egy évszázada problémát jelentenek az elvadult, vagy vadon tartott macskák, akiket eredetileg a kártevők megfékezésére telepítettek a kontinensre. Ennek a történetébe most nem mennénk bele részletesen, ám röviden összefoglalva, a macskák hamar elszaporodtak, és a megfigyelésekre alapozva többek szerint komoly veszélyt jelentettek (és jelentenek a mai napig) az őshonos vadállományra. Ez konfliktust szült a macskák és az emberek között, az 1970-es évekre pedig az elvadult macskaprobléma felelősségét főleg azokra hárították, akik hobbiból tartottak macskát. Lényeg, ami lényeg, ebben a helyzetben a felelősebb és az elfogadottabb választás valóban egy benti tartásra tenyésztett fajta létrehozása lehetett.

Macskakiállításokon is felbukkannak ausztrál köd macskák

4.) Innen kapta a nevét

Az ausztrál köd titokzatos nevét hallva könnyű lenne arra következtetni, hogy egy hasonlóan titokzatos, vagy akár egzotikus történettel rendelkezik. Esetleg vad ősei vannak, vagy éppen a fajta első tenyésztője csupán véletlenül fedezte fel ezeket a különleges macskákat, és azért nevezte el őket így, mert olyan hihetetlenül gyorsak, hogyha kedvük tartja, elillannak, mint a köd.

Az előző érdekességek alapján viszont sejteni lehet, hogy ezek egyike sem igaz, és a névválasztás mögött meghúzódó ok még véletlenül sem kalandos, vagy akár izgalmas. Ennek ellenére kifejezetten beszédes, ha az ember megtudja, hogy valójában a szőrének látványos esztétikája miatt kapta a nevet, ami angolul australian mist. Ha szó szerint szeretnénk idézni a TICA standardjában megfogalmazott ismertetőt, akkor azt mondhatjuk, hogy a „misting”

egy olyan jelenséget leíró kifejezés, amelyben a cirmosmintázat körvonalai elmosódnak a következők együttes hatására: a szépia színkorlátozó gén, az aguti és nem aguti szőrszálak relatív vastagsága, valamint az aguti szőrszálakon található sávok hossza – mindez együtt légies megjelenést kölcsönöz.

5.) Többféle színe is lehet – standardonként egy kicsit eltér a választék

A TICA négy színváltozatot fogad el, ezek a csokoládé, a lila, a fahéj és az őzbarna árnyalatok. Ezzel szemben az ausztrál macskás szervezet, a NSW CFA jelenleg hat színt ismer el, amelyek a barna, a kék, a csokoládé, a lila, az arany (ez a fahéjnak felel meg) és a barack ( ez pedig az őzbarnának felel meg). Ez a lista a GCCF (Governing Council of the Cat Fancy) standardjában még egy hetedik színnel is kiegészül, a karamellel.

hirdetés

Bár egészen 2 éves korukig alakul véglegesnek mondható megjelenésük, már kölyökkorban jól látszik, hogy milyen színük lesz. A képen egy barna és egy aranyszínű kölyök látható / Fotó: Wikimedia Commons

6.) Szeme csak a zöld árnyalataiban pompázhat

Vannak olyan fajták, amelyeknél a standardok szigorúbban megszabják, hogy milyen színű lehet egy macska szeme. Ilyen például az orosz kék macska is, akinek smaragdzöld szemei ékkőként ragyognak, és ilyen az ausztrál köd is, akinek szemei szintén zöld színben kell, hogy pompázzanak, ám az árnyalattal kapcsolatban egy kicsit engedékenyebbek az előírások. Szemei a sárgászöld chartreuse és kékeszöld akvamarin közötti skálán elhelyezkedő színek közül bármilyenek lehetnek, ám a tiszta kék, a borostyán- és a narancsszín kizáró tényezők egy kiállítási macskánál.