Kardfogú tigriskölyök múmiájára bukkantak Oroszországban: így néz ki az ősi nagymacska

Egy kardfogú tigris mumifikálódott maradványai kerültek elő egy szibériai ásatás során. Az egykori nagyragadozó egészen másként nézett ki, mint azt a korábbi leletekből sejteni lehetett.

35 ezer évvel ezelőtt pusztulhatott el az a kardfogú tigris, amely jelenleg lázban tartja a tudományos élet képviselőit. A nemrégiben publikált felfedezés azért is igazán érdekes, mert nem egy kifejlett példányról van szó, hanem egy egykori kölyök mumifikálódott a hideg levegőnek köszönhetően. Így nézett ki a kardfogú tigris múmiája!

A kardfogú tigriskölyök mumifikálódott maradványaiból jól látszik, milyen apró lehetett a most talált példány

Különleges leletre bukkantak: egy kölyök múmiájára

A jégbe fagyott példány feje, felsőteste, végtagjai és csípőjének egy része is mumifikálódott. Az apró macskát az észak-oroszországi Jakutföldön, a Badyarikha folyó partján fedezték fel. Megtalálása azért is igazán különleges, mert ez mindössze a második alkalom, hogy a Homotherium latidens fajhoz tartozó példányt találtak ásatás során. Az első, ehhez a fajhoz tartozó maradvány, egy részleges állkapocscsont az Északi-tengerből került korábban elő.

A mintegy 10 ezer éve kihalt kardfogú macskák egyedei a késő pleisztocén korban lehettek jelen Eurázsiában. A tigriskölyök a radiokarbonos kormeghatározás szerint valamikor időszámításunk előtt 35 471–37 019 környékén élhetett.

A halála időpontjában mindössze háromhetes lehetett.

A kutatók a maradványt összevetették a ma élő, hasonló korú oroszlánkölykökkel is. Ennek eredményeképp kiderült, hogy kései rokonaihoz képest a nyaka jóval zömökebb volt, mellső lábai hosszabbak, fülei pedig kisebbek lehettek. De különbség mutatkozott a szájat tekintve is; azt sokkal nagyobbra tudta nyitni a kardfogú tigriskölyök, mint a ma élő oroszlánkölykök.

Rekonstruálták a kutatók a kardfogú tigrist

Kör alakú ujjpárnái kifejezetten a havas-jeges környezetben való könnyű mozgáshoz alkalmazkodtak, amiből arra következtetnek, hogy faja hosszú túlélésre specializálódott a hideg éghajlaton. Azt is feltételezik, hogy vadászati stratégiája egészen eltérő lehetett más, korabeli nagymacskafélékhez képest.

A CT-felvételek megerősítették a Machairodontinae alcsaládra, azon belül pedig a Homotherium nemre jellemző karakterisztikát.

– összegezték a kutatók.

Az aprócska kardfogú tigris fogazata is erre utal; a kúp alakú metszőfogak kiemelkedtek a fogsor többi foga közül. A koponyája nagyobb volt, mint a mai oroszlánkölyköké, valamint a járomcsontja szélesebb. Az összehasonlító mérések azt mutatják, hogy a Homotherium kölyök koponyája és mellső végtagjai arányosan nagyobbak, mint egy hasonló korú oroszlánkölyöké, ami megerősíti egyedi fejlődési pályáját.

A Homotherium latidens valaha Eurázsiában, Afrikában és az amerikai kontinensen élt a plio-pleisztocén időszakban. A késő pleisztocénből származó Homotherium-leletek eddig általában Észak-Amerikából kerülnek elő, de több mint 30 lelőhelyen írták le egy másik faj, a H. serum maradványait is. A genetikai elemzés most azt mutatja, hogy az északi-tengeri, korábban megtalált állkapocs genetikailag megegyezik a H. serummal. Így a kutatókban a mostani vizsgálatokat követően felmerül, hogy az észak-amerikai lelőhelyeken előkerült maradványok is ugyanehhez a fajhoz tartozhatnak.

Az Eurázsiában is feltárt csontok alapján így nézhetett ki egykor egy felnőtt kardfogú

Így élhettek a kardfogú tigrisek egykor Eurázsiában

Úgy vélik, hogy a most felfedezett kölyökmúmia tovább növeli a faj elterjedésével kapcsolatos ismereteket, és értékes adatokat szolgáltat a faj fizikai tulajdonságairól és alkalmazkodóképességéről is. Az eddigi vizsgálatok alapján azt tanítják, hogy a korai pliocén időszaktól a késői pleisztocén korig élő kardfogúak egészen kivételes vadászok lehettek. Hosszú mellső lábaik lehetővé tették, hogy hosszan és kitartóan üldözzék áldozataikat. Fogazatuknak köszönhetően pedig könnyedén téphették le a bőrt, a húst és az inakat a csontokról.

Eddig 13 különböző alfaját sikerült megtalálniuk a világ számos pontján, azonban a legtöbb lelet hiányosnak bizonyult. A különféle alfajok közötti különbség elsősorban méretükben, fogazatukban és végtagjaikban nyilvánul meg. Érdekes, hogy a ma élő párducformák esetében is hasonlóan eltérőek lehetnek az egyes alfajok.