A klasszikus kondicionálás Ivan Pavlov nevéhez fűződő tanulási folyamat, és a mai napig is rendkívül jól hasznosítható bármely macska-gazda kapcsolatban. Ugyan kísérletei történelmi és tudományos szempontból kulcsfontosságúak, etikai szempontból, ha a legfinomabban fogalmazunk, akkor is azt kell mondanunk, hogy megkérdőjelezhetőek. A kondicionált tanulás ma már szerencsére nem egy kísérleti protokoll, hanem elméleti alap, amelyre egy átlagos gazda is nagy sikerrel építhet.

hirdetés

A következőkből megtudhatod, hogy mire jött rá Pavlov, mi az a klasszikus kondicionálás, és ezt hogyan használhatod a mindennapi életben a macskád segítésében.

Ivan Pavlov / Fotó: Wikimedia Commons

Pavlov kutatásairól dióhéjban

Ivan Pavlov orosz fiziológus eredetileg az állatok emésztésének működését kutatta: kutyákon vizsgálta a nyál-, gyomor- és hasnyálmirigy-váladékokat, hogy megértse az emésztőrendszer reflexes szabályozását. Ennek érdekében sebészeti úton apró csatornákat, úgynevezett fisztulákat alakított ki, amelyek segítségével pontosan mérni tudta a kiválasztott váladékokat. Kutatásai során megfigyelte, hogy a kutyák már az étel megjelenése előtt, pusztán bizonyos ingerek – például az etető személy léptei vagy az etetőtál látványa – hatására is nyáladzani kezdenek. Ez a felismerés vezette el őt a klasszikus kondicionálás jelenségének leírásához.

Pavlov munkája döntő hatást gyakorolt a pszichológia és a viselkedéstudomány fejlődésére: megalapozta a behaviorizmust, és hozzájárult ahhoz, hogy a viselkedés tanulmányozása kísérletileg vizsgálható, objektív területté váljon. Felfedezései később a tanuláselméletek, a pedagógia, az állatviselkedés-kutatás és a pszichoterápia alapfogalmaivá váltak. A klasszikus kondicionálás elveit ma is alkalmazzák, például a fóbiák kezelésében, a deszenzitizációs terápiákban vagy állatok tréningezésében.

Ugyanakkor kísérletei etikai szempontból ma már vitatottak. A kutyákon végzett sebészeti beavatkozások és a laboratóriumi körülmények a mai állatjólléti normák szerint túl invazívnak számítanának, és csak szigorú etikai engedélyekkel, alternatív módszerek hiányában lennének megengedhetők. A tudománytörténet ezért ma kettős szemmel tekint Pavlovra: egyfelől úttörőként tiszteli, aki alapjaiban változtatta meg a tanulásról alkotott elképzeléseinket, másfelől tudatosítja, hogy kísérletei a koruk termékei voltak, és etikai szempontból ma már nem elfogadhatók.

Összességében Pavlov munkássága ma is a pszichológia és az idegtudomány egyik sarokköve. Elméletét azóta kiegészítették az operáns kondicionálás, a kognitív tanulás és a modern idegtudomány eredményei, de alapgondolata – hogy a viselkedés a környezet ingerei és az egyén válaszai közötti tanult kapcsolat – továbbra is meghatározó a tanulás megértésében. Meghatározó, és laikus gazdaként ma is használható, amely tudás hozzásegíthet a könnyebb és biztosabb alapokon nyugvó macska-gazda kapcsolathoz.

A környezet formálja a viselkedést

Az állatok tanulási folyamatainak megértése: klasszikus és operáns kondicionálás

Az állatok tanulási folyamatainak megértése kulcsfontosságú viselkedésük értelmezéséhez és befolyásolásához. Az emberek hajlamosak a tanulást kizárólag olyan helyzetekhez kötni, amikor tudatosan tréningeznek egy állatot (például amikor a kutyát vagy macskát megtanítják a behívásra vagy ülni), pedig a tanulás folyamatosan zajlik. Minden, amit egy kutya vagy macska élete során tapasztal, valamilyen mértékben hatással lesz a későbbi viselkedésére. Ha megérted, hogyan tanul a macskád, sokkal hatékonyabban tudod majd nevelni és képezni.

Az asszociatív tanulásnak két formája van: klasszikus kondicionálás és operáns kondicionálás.

A klasszikus kondicionálás alaptételeit fentebb már bővebben kifejtettük – egy olyan tanulási folyamatról van szó, amely a környezeti inger és egy természetesen előforduló inger közötti társításon alapul. Az operáns kondicionálás atyja Burrhus Frederic (B. F.) Skinner, aki szerint a klasszikus kondicionálás túl egyszerű magyarázat az összetett viselkedésekre. Úgy vélte, a viselkedés megértésének legjobb módja az, ha az adott cselekvés okait és következményeit vizsgáljuk. Az operáns viselkedés két feltételt teljesít: az állat önkéntesen hajtja végre, vagyis nincs közvetlen kiváltó inger, valamint a viselkedés megerősítéssel vagy büntetéssel befolyásolható, azaz a következmények hatására gyakorisága növelhető vagy csökkenthető. Az operáns kondicionálásra egy remek példa a klikkeres tréning, vagyis ahol a macska önkéntes viselkedését erősítjük jutalommal.

Minden, amit egy kutya vagy macska élete során tapasztal, valamilyen mértékben hatással lesz a későbbi viselkedésére

Így működik a klasszikus kondicionálás a macskák esetében

A klasszikus kondicionálás során egy semleges jelet a természetes reflex előtt helyeznek el. Pavlov híres kísérletében a semleges jel egy hangjelzés volt, a természetes reflex pedig a nyálelválasztás az étel láttán. Amikor a semleges ingert (hangot) ismételten társították az étel megjelenésével, végül a hang önmagában is kiváltotta a nyálképződési választ.

A kutyák természetüknél fogva nem kezdenek el nyáladzani, ha meghallanak egy csengőt; ez a reakció azért alakult ki, mert megtanulták, hogy a csengő megbízható jelzője az étel közelgő érkezésének. Ez a fajta tanulás evolúciós előnyt jelent: ha egy állat képes felismerni a ragadozó közeledtét jelző eseményeket, időben el tud menekülni. Ugyanígy, ha egy állat gyorsan reagál a táplálék megjelenésére utaló jelekre, előbb jut hozzá az erőforráshoz. Minden tanulás a környezettel való kölcsönhatások révén történik. A környezet formálja a viselkedést.

A klasszikus kondicionálás során az állat megtanulja, hogy egy bizonyos hang, illat vagy ingersorozat egy természetes vagy kívánt reflexszel társul. Például a konzervnyitó zúgása (ami az étellel társul) arra készteti a macskát, hogy a tálkához siessen. A kattintó hang a klikkeres tréningben idővel az ételjutalomhoz társul, de itt már nem reflexszerű reakcióról van szó: a macska önkéntes viselkedését erősítjük a jutalommal, ezért ez operáns kondicionálás.

Ha a nemkívánatos dolgokat pozitív élményekkel társítjuk, azok maguk is pozitívvá válnak idővel

Összegezve a leírtakat

A klasszikus kondicionálás során az állat tehát megtanulja, hogy egy semleges ingerhez pozitív vagy kellemetlen élmény társul. Egy átlagos macskagazda a gyakorlatban ezt úgy használhatja, hogy bizonyos hangokat, tárgyakat vagy tevékenységeket pozitív élményekkel köt össze. Új tárgyak, helyzetek vagy helyek bevezetésénél, illetve megismertetésénél a pozitív asszociáció csökkentheti a félelmet, és növelheti a kíváncsiságot. Ezért szoktuk javasolni, hogy ha például fél a cica a hordozótól, helyezzük ki azt a nappaliba, tegyük komfortossá plédekkel, és kezdjünk el játszani vele a boxban és a közelében, valamint adagoljunk neki közben jutalomfalatokat is.

A klasszikus kondicionálás segíti a bizalom és a komfortérzet kialakítását, valamint elősegíti, hogy a macska nyugodtan és biztonságban érezze magát a környezetében. Ez különösen hasznos lehet stresszes helyzetek, új tárgyak vagy látogatók esetén, amikor a reflexszerű reakciók mérséklése a cél. Nagyon egyszerűen alkalmazható, nincs hozzá szükség különösebb gyakorlatra és hatalmas energiabefektetésre sem, csak sok türelemre és jelenlétre. Egyszerűen mondva tehát ha a cica fél valamitől, vagy nem szeret valamit, az élményt társítsuk pozitív ingerekkel, ami által maga az élmény is pozitívvá válik, ha elég sokszor ismételtük.

hirdetés