A macska finom gesztusok egész sorát alkalmazza a társaival való kommunikációhoz – tárta fel egy új kutatás.

Bármilyen régóta is él mellettünk, sok dolgot továbbra sem tudunk biztosan a macskáról, ami alól az olyan hétköznapi dolgok sem jelentenek kivételt, mint a dorombolás fiziológia háttere. Hasonló a helyzet a kommunikáció terén is. A macska a testbeszéde összetett jelein át igyekszik kifejezni magát, ám az emberek hajlamosak félreérteni, vagy fel sem ismerni azokat.

A macska "arckifejezése" sokféle érzelmet fejezhet ki

Ilyen komplex a macska-macska kommunikáció

Mint kiderült, a macskák közötti kommunikáció bonyolultabb, mint azt valaha is gondoltuk. Bár felismerjük dorombolásuk, sziszegésük vagy épp ívelt hátuk üzenetét, ezzel csak a felszínt kapargatjuk.

Egy tanulmány rávilágított, hogy a háziasított macskák közel 300 egyedi arckifejezésre képesek.

A Behavioral Processes című tudományos folyóiratban publikált tanulmány keretében a kutatók egy Los Angeles-i macskakávézó 50 lakóját figyelték meg, kifejezetten arra összpontosítva, hogy a macskák milyen gesztusokat, arckifejezéseket használnak, amikor egymással kommunikálnak.

Így jöttek rá, hogy a macskák 26 gesztust kombinálva összesen 276 arckifejezést tudnak produkálni. Ide tartozik például az ajkak vagy az állkapocs szétnyitása, a lassú pislogás, az orr nyalogatása, a bajusz mozgatása vagy a különféle fülhelyzetek.

A kifejezéseket nagyrészt két fő kategóriába lehet sorolni: barátságos gesztusokra, amelyek a rögzített gesztusok 45 százalékát tették ki, és agresszívekre, amely 37 százalékot jelentettek. A fennmaradó 18 százalék túlságosan kétértelmű volt ahhoz, hogy a szakemberek egyértelműen kategorizálják őket.

A macskák között a kommunikáció rendkívül összetett eszközökkel zajlik

Bár nem tudjuk biztosan, hogy ezeknek az összetett mimikai eszközök többsége mit jelent, néhányat könnyen azonosíthatunk. Miközben az előre néző fülek és bajszok, valamint a nyugodt szem és száj általában barátságos megnyilvánulásként tekinthető, addig a hátrahúzott fülek, bajusz és száj gyakran haragot vagy elégedetlenséget fejez ki.

Hogyan kommunikálnak a macskák az emberekkel?

Ennek egyik legtipikusabb példája a nyávogás, amelyet a macskafélék általában kölyökkorukon kívül nem használnak arra, hogy „beszéljenek” egymással.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a macskák rövidebb ideig fejlődtek együtt az emberrel, mint a kutyák. Feljegyzések azt mutatják, hogy viszonyunk 10-12 ezer évvel ezelőtt vált szorosabbá. Ez szimbiotikus kapcsolatként indult: a macskák kordában tartották a kártevőket, mi, emberek pedig a lakhelyeinkkel kiváló táplálkozási lehetőséget nyújtottunk számukra.

Miután a macskák eldöntötték, hogy kedvelik annyira az embereket, hogy elviseljék a velük való együttélést, kénytelenek voltak rádöbbenni, hogy új társaik nem nagyon tudják felfogni, amit mondani akarnak.

A cicák már kicsi korukban nyávognak, hogy felkeltsék anyjuk figyelmét, ezért végül elkezdték rajtunk is alkalmazni ezt a technikát.

A kutatók nyomon követték az afrikai vadmacska, a házimacska legközelebbi rokonának evolúcióját, és megállapították, hogy a macskák hangja az idő múlásával megváltozott, hogy egyre inkább „cicaszerűvé”, és hangsúlyosabbá váljon az emberi fül számára. A macskák így hamar megtanulták, hogyan kapják meg tőlünk azt, amit akarnak.

Az embereknek nem mindig sikerül kitalálni a macska szándékait

Hogyan kommunikálnak a macskák egymással?

Noha a tanulmány számos egyedi arcmozgást és arckifejezést tudott azonosítani, azóta sem sikerült pontosan meghatározni, hogy mit jelenthetnek. Ami biztos, hogy a macskák az orruktól a farkukig mindent kihasználnak, hogy megszólítsák egymást.

A macskák bizonyos hangokat is használnak társaikkal szemben, mint a morgás, a sziszegés vagy a dorombolás. Sőt, a tapintásukon keresztül, vagy egymáshoz dörgölőzve is képesek üzeneteket közvetíteni.

„A szagokkal és kémiai jelekkel szintén sok információt továbbíthatnak. Ezért is láthatod, hogy egymás hátsóját szagolgatják.

A macskák további sajátossága, hogy amikor hozzádörgölőznek az emberekhez, tárgyakhoz vagy más állatokhoz, feromonokat hagynak hátra, amelyek alapján társaik azonosíthatják őket. Néha a területüket is hajlamosak megjelölni, de ez inkább a szabadban kalandozó, nem ivartalanított hímekre jellemző.