Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a perzsamacskáknak és a mopszoknak nincs sok közük egymáshoz – az egyik macska, a másik kutya, és 50 millió évnyi evolúció választja el őket. Ám amikor Abby Grace Drake evolúcióbiológus és kollégái 1810 macska, kutya és vadon élő rokonaik koponyáját vizsgálták meg, furcsa felfedezésre jutottak.

hirdetés

A titok nyitja, hogy sok háziasított fajta meglepően hasonló koponyaformával rendelkezik. Az evolúcióbiológiában a divergencia egy gyakori folyamat. Egyszerűen fogalmazva azt jelenti, hogy két közös őstől származó élőlény idővel egyre inkább különbözővé válik, míg a konvergencia az egymáshoz való hasonulást jelenti. Amikor állatpopulációk szétválnak, és különböző környezetekhez alkalmazkodnak, fokozatosan új tulajdonságokat fejlesztenek ki – ezt a folyamatot nevezzük divergens evolúciónak.

Az eltérő őstől származó egyedek is lehetnek hasonlóak

A háziasított macskák és kutyák esetében úgy tűnik, az emberek szándékos vagy akaratlan szelekciója konvergenciát, vagyis hasonló tulajdonságok felé irányuló különböző fajokat eredményezett. Annak ellenére, hogy evolúciósan messze állnak egymástól, a lapos arcú fajták, mint a perzsamacska és a mopsz mégis hasonló koponyaszerkezettel rendelkeznek.

Tényleg hasonlítanak a macskák és a kutyák? Ezt mutatják a vizsgálatok

Drake és csapata szkennelt, 3D-s koponyákat elemezett múzeumok, állatorvosi egyetemek gyűjteményéből és digitális archívumokból. A vizsgálatban olyan macskafajták szerepeltek, mint a sziámi, a maine coon vagy a perzsa, illetve több mint 100 kutyafajta, a rövid orrú mopsztól a hosszabb orrú border collie-ig. Az eredmények rámutattak, hogy a háziasítás nemcsak megnövelte a koponyaformák sokféleségét a farkasokhoz és vadmacskákhoz képest, de bizonyos fajták esetében hasonlóságokhoz is vezetett: a koponyák vagy laposabbá vagy hosszabbá váltak.

A vadmacskák változatosabb koponyával rendelkeznek

Míg a vadkutyafélék (farkasok, rókák, sakálok stb.) hosszúkás koponyájúak, a vadmacskák (oroszlánok, tigrisek, szerválok stb.) változatosabbak. A háziasított fajták viszont szélsőségesebbek – vannak macskafajták például, amelyeket nyomott orrúra, vagyis buldogszerűre formáltak.

Az emberi beavatkozás következményei

A szelektív tenyésztés sajnos többé-kevésbé felnagyította a különféle tulajdonságokat, néha túl azon, amit az állatok teste természetesen elbír. Az emberek különösen vonzódnak a lapos arcú állatokhoz, mert ezek az arcvonások, ahogy a kerek fej, kis orr, nagy szemek, mind-mind a csecsemők vonásait tükrözik. Az ilyen jellemzők ősi, ösztönös gondozási reakciókat váltanak ki belőlünk. Mivel a csecsemők rendkívül kiszolgáltatottak, evolúciósan érzékenyek vagyunk az „aranyos” jegyekre, amelyeket szociális kiváltó ingerek (social releasers) nevezünk, és amelyek gondoskodásra ösztönöznek. A háziasított állatok tehát gyakorlatilag „meghackelték” ezeket az ősi gondozási mechanizmusokat.

Evolúciósan érzékenyek vagyunk a csecsemőket tükröző jegyekre

hirdetés

Az ár, amit a kedvenceink fizetnek meg

Bár ezek a tulajdonságok előnyt jelenthetnek a gondoskodás kiváltásában, komoly egészségügyi problémákkal járhatnak. A szelektív tenyésztés miatt sok macska- és kutyafajtánál légzési nehézségek, idegrendszeri problémák és szülési komplikációk alakultak ki. A brit kormány Állatjóléti Bizottsága szerint az olyan állatokat, amelyek súlyos, öröklött betegségeket hordoznak, nem szabadna tovább tenyészteni, és szigorúbb szabályozásra lenne szükség a tenyésztők körében.

Amikor olyan kedvenceket választunk, amelyek kisbabák arcához hasonlóak, gyakran akaratlanul is olyan tulajdonságokat részesítünk előnyben, amelyek ártanak az állatoknak. A fajok közötti hasonlóság mögött álló erők megértése emlékeztethet bennünket arra, milyen erőteljes és néha veszélyes szerepet játszunk a természet alakításában.