Akárhová nézünk, mindenhol arról olvashatunk, hogy a macskák magányos állatok. És bizony, ebben mi is hibásak vagyunk, pedig több cikket is szenteltünk már a kolóniák témakörének például, amely önmagában rácáfol erre a nézetre. Mégis, újra és újra használtuk a jól bejáratott kifejezéseket, melyek szerint magányosak, maguknak valók. A helyzet tipikus iskolapéldája annak, hogy bár megvan minden információnk ahhoz, hogy ellentmondjunk a tévhitnek, nem tesszük, mert az már belénk ivódott és kényelmes. A kritikus gondolkodást meg előszeretettel nyugdíjazzuk ilyenkor…

hirdetés

Mentségünk tehát nincs, de elismerve a saját hibánkat, megyünk tovább. A felismerés azonban nem magától jött, Jackson Galaxy macskaviselkedés-szakértő alábbi rövid videója okán csaptunk a homlokunkra. Lássuk máris, miért nem magányos állat a macska!

Ezért nem magányos állat a macska

Miként a szakértő is kifejti, ebben a tévhitben ő maga is osztozott egy darabig, egészen pontosan addig, míg jószerével minden idejét a macskáknak nem szentelte. Elmondja, hogy alapvetően kedvenceink nem magányos állatok, csupán az őseiktől örökölt ösztönök alapján a „bízz, de ellenőrizd”-szabályt alkalmazzák, ha a territórium kerül szóba. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyedül szeretnének lenni. Vagy legalábbis nem minden macska; itt jön képbe ugyanis az individuum és az egyéni preferencia kérdése. Akárcsak nálunk, embereknél: az ember is társas lény, de ez nem azt jelenti, hogy mindig más emberek között szeretne lenni. És bizony az is létező jelenség, hogy a legtársaságkedvelőbb, legszociálisabb, legextrovertáltabb egyén találkozik olyan személlyel, akivel nem szeretne egy társaságban lenni.

Minden macska személyiség, eltérő preferenciákkal

A macskák viselkedésének egyik lenyűgözőbb aspektusa az a képességük, hogy különböző szociális helyzetekben is képesek boldogulni. És bár ez a szociális rugalmasság fantasztikus képességük, a faj egészére vonatkozik, és gyakran nem érvényes a különálló egyedekre. Tovább bontogatva az előző bekezdésben kifejtett gondolatot, nem minden macska lesz alkalmas mindenféle szociális helyzethez – és ez így van jól. Az egyedek temperamentumától és tapasztalataitól (nem is beszélve a fajtajellemzőkről) függően sok házi macska egyszerűen nem tolerálja, ha egy másik macskával kell élnie, míg mások akkor a legboldogabbak, ha megoszthatják a területüket és mindennapjaikat egy fajtársukkal. Fontos megérteni a macskát mint fajt, ám nem szabad alábecsülnünk saját kedvencünk személyiségét, igényeit.

A kolóniáról dióhéjban

A macskakolóniák jelensége pedig egy újabb bizonyítéka annak, hogy a cicák igenis tudnak akár nagyobb csoportokban is együtt élni. A kolóniák egyébként hasonlítanak az oroszlánfalkákhoz valamelyest – és ugye tudjuk, hogy a macskafélék között őket tartják a legszociálisabbnak.

A macskakolóniákban nagyon laza hierarchia uralkodik

Egy kolónia állhat mindössze 2, de akár 15 egyedből is. (Ha a macskáknak csak a vadászatból kell biztosítaniuk a táplálékukat, a csoportok általában kisebbek.) A tagok nagyrészt nőstények és azok leszármazottai, de gyakran van a csapatokban 1–2 idősebb kandúr is, akik jellemzően szaporodnak más kolóniák nőstényeivel. A kandúrok azonban rendszerint magányosan élnek, territóriumuk jobbára keresztezi több kolónia területét is. Bár a kolóniákban van hierarchia, alapvetően azonban inkább bonyolult társas kapcsolatok kötik össze ezeket az állatokat. Ezt részben a rokonsági kapcsolat és az életkor szabályozza. Nagyon érdekes, hogy attól függetlenül, hogy egy kolónia tagjai, a macskák nem alakítanak ki társadalmi túlélési stratégiát, sem falkamentalitást; továbbra is magányosan vadásznak.

Ezek a csoportok minden esetben olyan helyeken szerveződnek, ahol a macskák számára rendelkezésére áll valamilyen élelemforrás. Ha ínségesebb idők köszöntenek be, vagyis kevesebb lesz az élelem, a kolónia feloszolhat. Minden macska megy a saját útjára, ugyanis a kolónia csak akkor működőképes, ha nincs a tagok között verseny az élelemért.

hirdetés