Nemrégiben azt kértük tőletek, hogy ha macskátok örökbe fogadott, osszátok meg velünk a tapasztalataitokat, jó tanácsaitokat. Az érkezett válaszok könnyeket fakasztottak a szemünkben, szívünk pedig csordultig telt szeretettel. Higgyétek el, nem túlzunk!

hirdetés

Mi történik akkor, amikor egy utcán talált kiscica, egy bántalmazott menhelyi túlélő vagy egy bokor alján reszkető, apró jószág végül biztonságos otthonra lel? Az alábbi történetekből megtudhatjátok. Ezek a gazdik nemcsak az otthonukat, de a szívüket is megnyitották. Ők azok, akik tudják: az örökbefogadás nem csupán egy jó cselekedet, hanem egy életre szóló, kölcsönös rajongás kezdete. Íme, olvasóink örökbe fogadott macskáinak történetei.

A kommentelő gazdik szívvel-lélekkel írtak örökbefogadott kedvenceikről

Így szólnak az örökbe fogadott macskák sztorijai

Egy kis bizalom – hatalmas változások

A kommentekből kiderül, hogy minden örökbefogadás egy külön történet, tele nehézségekkel, tanulási lehetőséggel, de legfőképpen szeretettel. Van, amikor a múlt nyomai örökre velük maradnak, de ez mégsem akadályozza meg őket abban, hogy igazi kis uralkodók legyenek egy szerető élén. A bizalom kiépítése mindig időbe telik, és minden apró előrelépés, akár egy simi, egy dorombolás már önmagában valódi csoda.

Nehezen indult, de ma már követelőznek

Egy gazdi így írt:

Mindkettő alapítványtól van. A szemük láttára verték agyon a testvéreiket. Időbe telt, mire elfogadták. Már 4 éve vannak nálam. Felemelni azt nem engedik magukat, csak simit engednek. Akkora királyok, hogy követelőzni nagyon tudnak.

Más is tapasztalta, hogy a sok türelem és szeretet meghozza gyümölcsét, és egy valódi társ válhat még a legzárkózottabb cicából is:

„Utcáról fogadtuk örökbe Dia cicámat, picurka volt és nagyon félős; a mai napig nagyon rosszul kezeli az emberi társaságot, kivéve az enyémet. Nagyon sok türelem, és nagyon sok szeretet kellett ahhoz, hogy ma már kevésbé legyen ideges.”

És engedjétek meg, hogy itt én is csatlakozzak a hozzászólók köréhez:

Már sokszor hallhattatok Lujzáról, alias Mamacicáról. Sajnos nagyon nehezen dolgoztam fel, hogy itt hagyott minket, de emléke örökre a szívemben él; ahogy az is, amikor hozzánk került. Tán fél éves lehetett, amikor megjelent a kertünk hátsó sarkában. Valószínűleg kidobták szegényt, ezt a csodálatos jószágot, akinél jobbat kívánni sem lehetett volna. Szép fokozatos szoktatással fogadott el minket és az ételt is, amit kitettünk neki. Minden nap egy kicsivel közelebb jött; eleinte hozzá sem érhettünk, majd csak a simogatást engedte, végül már olyan szívesen bújt hozzám, hogy akkor pihent a legbékésebben, ha a fejét a mellkasomra tette. Amilyen nehezen indult a kapcsolatunk, annál mélyebb és bensőségesebb cica-gazdi kötődéssé alakult.

Mamacica és én / Fotó: Berek-Halász Beáta

Egy második esély: menhelyről, utcáról, munkahely mellől

A legtöbb örökbefogadott cica valamilyen szomorú háttérből érkezett. Volt, aki bokor alól került elő, másokat építkezésen dobtak ki. Nincs is annál szebb, amikor egy cirmos nemcsak a házban lel otthonra, hanem a szívünkben is.

• „Menhelyi cica volt. Családtag lett, és nagyon nagyon szeretjük.”
• „Lili babám már 7 éve a család tagja.”
• „Őt 2 éve egy bokor tövében szedtük össze. Azóta ivartalanított benti cica lett. Imádjuk”

Mi két éve, nem klasszikus értelemben fogadtuk örökbe őt, hanem egy üres telekre/építkezésre dobta ki valaki, és onnan lett kimentve. Nyilván nem kijárós cica, ha már befogadtuk, felelősséggel tartozunk az életéért.

– egy gazdi, így emlékezett a kezdetekre.

Rengeteg kidobott utcacica lelt szerető otthonra általatok

Nevelés két oldalról – mi is tanulunk

Amikor először hozunk haza egy szőrmókot, gyakran nem is tudjuk, mire számítsunk. Azonban ha nyitott szívvel fogadjuk, a hálája és szeretete minden elképzelést felül fog múlni. És persze nemcsak kis barátaink tanulnak tőlünk, mi is rengeteget tanulunk tőlük. Én is nagyon sokat tanultam!

Az egyik hozzászóló ezt így fogalmazta meg:

„A békés egymással élés szabályait nekem is, és nekik is tanulni kellett. Következetes nevelés mindkét oldalról. De sosem bántam meg; még akkor se, ha repedt a függöny.”

A cicák mindig megmutatják, mire van szükségük, és ha mi figyelünk rájuk, olyan életet tudunk nekik adni, amitől valóban boldogok lesznek. Azonban – és most jó értelemben – „kölcsönkenyér visszajár”, vagyis amit kapnak, vissza is adják: egy finom buccal, egy puha tappancsos öleléssel, vagy az ölben összegömbölyödve dorombolva, dagasztva.

Úgy tudnak szeretni, ahogy mi őket – végtelen hálával

Volt, aki börtönből menekült....

Nem túlzás ezt kijelenteni, hiszen így hangzik a történet:

„Szószlit a baracskai börtönből mentettem, kb. 3 hetes lehetett. Tejben-vajban-Royal Caninban fürösztöm, viszem magammal minden szép helyre, erdőbe, tengerpartra, kocsmába, még terápiás állat oskolába is beírattam.”

A szeretet mindig visszaköszön

Az örökbefogadásban talán az a legmeghatóbb, hogy ezek a cicák szinte kivétel nélkül meghálálják az új esélyt.

Egy gazdi így fogalmazott:

„Talán annyit, hogy egy örökbe fogadott és/vagy mentett állat az életében egyszer már megtapasztalta a nélkülözöttség, a nem kellesz élményét, így talán több törődést igényel. De emiatt nagyon hálás is minden együtt töltött pillanatért.”

Vannak, akik közel egy tucat macskával élnek egy háztartásban és imádják

Van olyan is, aki már egy miniállatkerttel él együtt, és senkivel nem cserélne:

„Nekem most tíz van. Mind befogadott, ivartalaníttattam. Imádom mind a tízet! Ők is engem! Ki- bejárósak. Mind „dörzsölt”, életrevaló, jó fej! Hat fiú, négy lány. El sem tudom képzelni az életem nélkülük! Szabadon közlekednek, a lakás tele van macskaajtóval, macskaalommal. Soha egy baki, soha semmi probléma. Élvezik az életük minden pillanatát én meg őket!”

Ezek a történetek nemcsak a cicákról szólnak, hanem a csupa szív emberekről, akik nem tudnak elmenni egy törékeny kisállat mellett. Akik új esélyt adnak egy lénynek, akire másnak nem volt szüksége. Akik nyitottak voltak a tökéletlenre, a sebzettre, az árva kis szőrgombolyagra. És akik cserébe olyan szeretetet kaptak, amit nem lehet boltban megvenni, csak kiérdemelni. Ha még csak gondolkodsz az örökbefogadáson, ne feledd: a mentett állatokkal való élet nem mindig könnyű, de annál inkább megéri. Minden cirmos egy kis univerzum, aki csak arra vár, hogy valaki végre meglássa benne a csodát.

hirdetés