Először sikerült fotón megörökíteni egy Pallas-macskát az indiai Arunachal Pradesh állam magashegységében. A ritkán látott vadmacska felbukkanása újabb bizonyíték arra, hogy a Himalája élővilága sokkal gazdagabb és rejtélyesebb, mint korábban gondoltuk.

hirdetés

Egy kameracsapdának köszönhetően 4992 méteres magasságban sikerült először megörökíteni a rejtőzködő Pallas-macskát a Himalája indiai részén. Ez a faj a világ egyik legkevésbé kutatott vadmacskája, előfordulását eddig csupán Sikkimben, Bhutánban és Kelet-Nepálban dokumentálták. A felfedezés nemcsak a Pallas-macska ismert élőhelyét bővíti, hanem rámutat a térség kiemelkedő fajgazdagságára.

Az alábbiakban látható a havas tájon, mogorva tekintettel a kamerába meredő, bolyhos macskáról készült felvétel, mely bizonyítéka a faj jelenlétének Arunachal Pradesh államban.

Egy kutatás, mely leleplezte a világ legkevésbé kutatott vadmacskáját

A Pallas-macska (Otocolobus manul) a világ egyik legkevésbé tanulmányozott vadmacskafaja, és nagyon ritkán sikerül lecsevégre kapni. Azonban a WWF India kutatóinak, valamint az Arunachal Pradesh-i Erdészeti Hivatal dolgozóinak sikerült! 2024 július és szeptember között, több mint 2000 négyzetkilométeren 136 darab kameracsapdát telepítettek ki, 83 magashegységi, nehezen megközelíthető helyszínre West Kameng és Tawang körzetében. A kamerák nyolc hónapon keresztül rögzítettek felvételeket, sokszor zord, fagyos körülmények között, így elmondhatjuk, hogy ez a felmérés a térség egyik legátfogóbb, vadon élő állatokat érintő kutatásának számít. A Pallas- vagy pusztai macskát végül 4992 méteres magasságban örökítették meg.

„A Pallas-macska felfedezése Arunachal Pradesh-ben közel 5000 méteren erőteljes emlékeztető arra, milyen keveset tudunk még mindig a magas Himalája élővilágáról” – mondta Rishi Kumar Sharma, a WWF India Himalája programjának tudományos és természetvédelmi vezetője.

Az, hogy ez a táj képes eltartani hóleopárdot, ködfoltos párducot, márványfoltos macskát és most már Pallasz-macskát is, miközben élénk pásztorkodó hagyományok is fennmaradtak, rendkívüli gazdagságáról és ellenálló képességéről tanúskodik.

Dióhéjban a pusztai macskáról

A pusztai macskák, vagy manulok mintegy 5,2 millió évvel ezelőtt váltak le a párducok fejlődési vonaláról, így a ma élő vadmacskafajok egyik legősibb képviselői. Zömök testük és sűrű bundájuk tökéletes álcát biztosít a sziklás, bokros hegyoldalakban. Lesben vadásznak, leginkább alkonyatkor indulnak zsákmány után, amikor rágcsálókat, kisebb madarakat és gyíkokat ejtenek el. Érdekességük, hogy a kegyetlen hideggel úgy küzdenek meg, hogy bozontos farkukra állva annak szőrével szigetelik a talpukat a fagyos talaj ellen.

A kamerák nemcsak a „morcos cicust” rögzítették

A kutatás során további öt vadmacskafaj állt modellt a kamerák előtt: hóleopárdok (Panthera uncia), párducok (Panthera pardus), ködfoltos párducok (Neofelis nebulosa), leopárdmacskák (Prionailurus bengalensis) és márványfoltos macskák (Pardofelis marmorata). Egy különösen ritka megfigyelésnek számít, hogy sikerült lefotózni egy hóleopárdot és egy párducot, amint ugyanazon a helyen végeztek szagjelölést – tökéletes alkalom arra, hogy lássuk, hogyan élnek egymás mellett ezek a csúcsragadozók.

A felmérés eredményei figyelemre méltók, és az, hogy több vadmacskafajt is sikerült extrém magasságokban megfigyelni, izgalmas új lehetőségeket nyit az ökológiai kutatás és a természetvédelem előtt.

– mondta Taku Sai, a WWF India vezető projektfelelőse.

hirdetés