A sokoke egy viszonylag új és kifejezetten ritka fajta, amiről sokan még nem is hallottak. Tudj meg róla többet!

hirdetés

A sokoke története az 1970-es évek végén, egészen pontosan 1977-78-ban kezdődött egy lelkes párral, Jeni és David Slaterrel. A kenyai Arabuko Sokoke erdő közelében éltek, egy nap pedig arra ébredtek, hogy kertészük egy alom kiscicát találtak a kertjükben. Jeni befogadott közülük két kölyköt, akiket nap mint nap megfigyelt. Azt vette észre, hogy egyik cica sem vadászik madarakra, csupán rovarokra. Már ez is felkeltette a kíváncsiságát, ám egy állatorvossal történő beszélgetés után még érdekeltebbé vált az erdő környéki cicák felderítésében. Jeni többek közt lótenyésztéssel is foglalkozott, így úgy döntött, hogy belevág a macskák tenyésztésébe. Ezzel pedig elindult egy új fajta kialakítása. A következőkben a különleges sokoke erdei macskát fogjuk bemutatni öt érdekesség mentén. 

1) Európán belül Dániában tenyésztették először

Jeni Slater tenyésztési programja sikeresnek bizonyult, olyannyira,  hogy egy barátjának is ajándékozott két kölyköt. 1983-ban Jeni barátja, Gloria Moeldrop pedig magával vitte a két különleges küllemű és jellemű cicát Dániába, ahol maga is tenyésztésbe kezdett.

2) Tisztelet övezte az erdei macskákat

Vadon élő macskafélékre hasonlító külleme a mai napig sokakat elvarázsol a sokoke, ám vannak, akik elvileg már-már szentként tisztelték az erdei macskákat. Az Arabuko Sokoke erdő Kenyához tartozik, a cicákat pedig főleg a területen lakó Giriama népcsoporthoz kötik. Ez a népcsoport egyike a több mint 400 bantu népnek, illetve Kenyára szűkítve másik 8 népcsoporttal együtt alkotják a Mijikendát („A Kilenc Törzs”).

Visszatérve tehát a sokoke erdei macskákhoz, sokan úgy gondolják, hogy ezeket a macskákat különleges tisztelet övezte a Girima népcsoport részéről. Ez megmagyarázná, hogy miért voltak ilyen barátságosan emberekkel szemben, hiszen meglehet, hogy az erdőhöz közelebbi városokban és falukban élő emberek már jóval a fajta létrejötte előtt kézhez szoktatták az erdő környékén élő cicákat.

Sokoke kiállításon / Kép: Heikki Siltala (catza.net)

3) A Mijikenda törzsek khadzonzónak hívták

Ahogyan már fentebb is említettük, a sokoke fajta az  Arabuko Sokoke erdőben élő cicákból (akik feltehetően egy elvadult tájfajta képviselői voltak) lett tenyésztve. Az ott élők ezeket a különleges bundájú erdei cicákat úgy hívták, khadzonzo, utalva ezzel a márványos-foltos bundájára. Gyakran a mai napig ezzel a névvel hivatkoznak ezekre a macskákra, „fajtásításuk” ellenére is.

4) Nagyon kevés sokoke van a világon

Annak ellenére, hogy a legtöbb macskás egyesület már elfogadta a (tenyésztés szempontjából) viszonylag új fajtát, a mai napig nagyon kevesen vannak. Először a FIFé (Fédération Internationale Féline) fogadta el a sokake fajtát (feltehetően még a régebbi nevén, ami afrikai rövidszőrű volt) 1994-ben, majd folytatta a sort a TICA (The International Cat Association), a CCA (Canadaian Cat Association) és a GCCF (Governing Council of the Cat Fancy). Annak ellenére viszont, hogy ilyen sokan elfogadták a fajtát, a becslések szerint csupán 100 regisztrált sokoke van világszerte.

Sokoke kiállításon / Kép: Heikki Siltala (catza.net)

hirdetés

5) A sokoke apukák igazán gondoskodóak

A macskáknál a legnagyobb részt a nőstények, tehát az anyacicák veszik ki a kiscicák neveléséből. Általában az apuka kevéssé van jelen, ha egyáltalán jelen van a kiscicák életében. Állítólag a sokoke macskáknál ez közel sem így van és egyfajta munkamegosztás alakul ki a két cicaszülő között. Ha a hím cicának megvan rá a lehetősége, a nőstény mellett marad és együtt vigyáznak a kölykeikre, ezalatt pedig megtanítják kiscicáikat a macskalét minden csínjára-bínjára.

(Heikki Siltala képei a catza.com honlapon elérhetőek.)