A toybob: 4 érdekesség a legkisebb ismert macskafajtáról

A toybobot mérete miatt könnyűszerrel kölyökcicának lehetne nézni; sokan azt szeretik benne a legjobban, hogy felnőttként is apró termetű. Ismerd meg jobban!

A toybob egy kis testű, sőt, jelenleg a legkisebb termetű macskafajta (megközelítőleg csupán 1,4-3,2 kg), ami 2019 óta „provisional”, vagyis ideiglenes státuszban van a CFA nyilvántartásában. A fajtát Oroszország Rostovi régiójában kezdték el tenyészteni, még az 1980-as években. Az országban azóta egyre népszerűbbé vált a kisméretű, rövid, vagyis „bobbed” farkú fajta. Mára nemzetközi szinten is egyre szélesebb körben elterjedt, ám még mindig hazájában van rá a legnagyobb kereslet. Az alábbiakban összegyűjtöttünk 4 érdekességet, amelyek mentén jobban is megismerheted ezt a viszonylag új és különleges fajtát.

Toybob

1.) A fajta nem toybobként kezdte karrierjét

A toybob csupán 30 éves múlttal rendelkezik, ami néhány fajtához képest kifejezetten rövidnek tűnhet. Ennek ellenére kialakulása kifejezetten jól dokumentált; rögtön az elejétől kezdve végig lehet követni a fejlődésének státuszait. Bár forrásonként változhatnak a különböző, apró részletek, az International Toybob Cat Club az alábbi idővonalat festi fel a fajta korai éveiről.

A történet két kóbor, sziámi jellegű, fóka jegyű (seal-point, vagy pointed mintázatú) cicával kezdődött, akik 1983-ban és 1985-ben Elena Krasnicsenkóhoz kerültek. Egyes források szerint a két cicának rögtön lett egy közös alma, amiből aztán kifejlődött a toybob. Ám mások szerint 1988-ban született meg a későbbi fajta előfutára, Kutciy (vagy Kutsyi). A ma élő összes toybob visszavezethető ehhez az apró kandúrhoz, aki először 1989-ben vett részt egy macskakiállításon. Itt nem meglepő módon kölyöknek nézték, hiszen nem volt nagyobb, mint egy féléves cica. Krasnicsenkó erről a kandúrról nevezte el macskatenyészetét is, amit „Kuts” névre keresztelt.

Az 1990-es években számos orosz macskás szervezet elfogadta a fajtát, amit akkoriban még Skif-Thai-Donként, vagy Skif-Thai-Toy-Donként emlegettek. Még ma is van, aki így (is) hivatkozik a fajtára, ám a nemzetközileg ismert neve a toybob lett. Ez eredetileg egy becenév volt, amit Dr. Olga S. Mironova, egy orosz, macskás témákban jártas író, illetve a WCF (World Cat Federation) akkori egyik bírája adott a fajtának. Rövid és találó mivolta miatt pedig az elnevezés rajta maradt a kis termetű cicákon.

Vérfrissítés a toybobnál

A 90-es évek végére még mindig elég kevés toybob volt, így voltak olyan tenyésztők, akik magukra vállalták a fajta megőrzésének, illetve a genetikai állomány kibővítésének feladatát. Ehhez először Alexis Abramchuk látott hozzá, aki különböző házi macskákat vitt bele a tenyésztési programjába.

A korai 2000-es években Natalia Fedyaeva is belekezdett a saját toybob tenyésztési programjába, aminek alapját egy Abramchuktól szerzett macskapáros adta. Fedyaeva folytatta Abramchuk törekvéseit és tovább bővítette a toybob génállományát a környékén található, hasonló jellegű cicák bevonásával. Mindezt úgy, hogy kiemelkedő figyelmet fordított a fajta főbb jellegzetességeinek (rövid farok és kis méret) megtartására. Még így is számos színnel és mintázattal gazdagította a toybob repertoárját, az így nyert genetikai diverzitás miatt pedig egészségügyi szempontból is előnyökre tett szert, ugyanis eddig még nem azonosítottak nála fajtaspecifikus problémákat.

Ezek után a toybob történetéből már csak a nemzetközi elismertség hiányzott, aminek folyamata még 2008-ban elindult azzal, hogy a TICA rendszerébe is bekerült, mint kísérleti státuszban lévő fajta.

Mára számos színben és mintázatban elérhető a toybob:

2.) A toybob farka természetes módon rövid

Ennek genetikai háttere viszont állítólag különbözik a többi csonka farkú fajtáétól, tehát egy másik gén mutációja lehet felelős a toybob „bobbed” farkáért.

Ha pedig már a cicák farkánál tartunk, érdemes megemlíteni, hogy közel sem uniform, hogy milyen hosszú ez a testrészük. Vannak toybobok, akiknek a nyulakhoz hasonló, pompomszerű farka van, ám vannak cicák, akiknek ennél valamivel hosszabb is lehet a farkincája.

3.) Kiscicák maradnak egy életen keresztül

A toybob macskákról az a hír járja, hogy nem csak kinézetükben hasonlítanak a kölyökcicákra, hanem habitusukban is fellelhetőek bizonyos párhuzamok. Nagyon ragaszkodó bajszosok, akik nem különösebben kedvelik az egyedüllétet. Emellett játékos és vidám természetűek, akik nem pörögnek túl, ám felettébb értékelik a törődést és a foglalkozást.

Hosszú szőrű toybobok is vannak, bár jóval ritkábbak, mint rövid szőrű társaik:

4.) Nem kifejezetten hangos fajta – ám számos hangon képes megszólalni

A toybob nem kifejezetten vokális, sőt, inkább a csöndes fajtákhoz tartozik – már ami a tradicionális értelemben vett nyávogást illeti. Ennek ellenére vidáman és hangosan dorombol, sőt, néha trillázik és csiripel is.