Bátor vadászként és harcosként, valamint független lényként a macskák kiváló társak lehetnek bármilyen közösség számára. Ha jobban belegondolunk, a hasonló kvalitásokkal rendelkező elszánt és rettenthetetlen vikingek rendkívül hasonlóak a macskákhoz – sőt, számos élethelyzetben profitálhattak is a jelenlétükből.

hirdetés

A skandináv mitológiát tanulmányozva macskás történetek seregeivel ismerkedhetünk meg, melyek adnak egy körülbelüli képet arról, hogy milyen kapcsolatban álltak a vakmerő és rátermett vikingek és a szabad lelkű macskák.

Norvég erdei macska

A legszínesebb macskás mitológia az északiaké

Különböző állatok viszonylag gyakran jelennek meg a vikingtörténetekben, Odin hollóitól (Hugin, Munin) Loki gyermekéig, a farkas Fenririg. A régi skandináv mesék talán legjelentősebb és legismertebb macskái Freyja szekerét húzták. Az istennő a termékenységért, a halálért, a harcért és a szerelemért felelt. Freyja szent állata is a macska volt, így nem is csoda, ha sokan hittek abban, hogy a cirmosokkal való jó kapcsolattal és bánásmóddal kiérdemelhetik az istennő tetszését és támogatását.

A skandináv mitológiában a macskák egyéb szituációkban is feltűnnek. Jörmungandr, szintén Loki fia, (nagy huncut volt ez a Loki!) egy hatalmas kígyó. Amikor Thornak egy versengésben fel kellett emelnie az óriások macskáját, a Jörmungandr macskává változtatta magát, hogy ő lépjen az állat helyébe, ezzel becsapva Thort.

Úgy tartják, hogy az előbb is említett Fenrir farkast visszatartó zsinór, melyet a törpök kovácsoltak, szintén rendelkezett egy macskás tulajdonsággal: a Gleipnir 6 mágikus hozzávalója közül a macska lépésének nesze volt az egyik.

A skandináv népmesékben is feltűnnek

A bársonytalpúak a skandináv népmesékben is megjelentek. Például az egyik történet szerint egy macska segít egy szegény embernek, és végül megkéri őt, hogy vágja le a fejét. Amikor az ember a kérésnek eleget téve lefejezi a macskát, az gyönyörű hercegnővé válik, akit aztán feleségül vesz.

Csak néhány szereplésüket mutattuk most be a sok közül, de ezek alapján is látszik, hogy kifejezetten pozitív lényekként tartották őket számon a skandinávok.

Freyja istennő

Macskavándorlás Skandináviába

Az óskandináv nyelvben a macskára a „köttr” szót használták, ami mára „katt”-ra módosult. A norvég erdei macska – mely természetes módon, emberi beavatkozás nélkül alakult ki, és maga is számos ősi történet, illetve mese főszereplője – eredeti nevén „Skogkatt”, ami nemes egyszerűséggel erdei macskát jelent.

Számos elmélet létezik arról, hogy a háziasított macskák hogyan jutottak el Norvégiába. Az az egy biztos, hogy minden macska őse ugyanabból a Felis catus fajból származik, amely valaha a civilizáció bölcsőjéből, Mezopotámiából indult világhódító útjára.

A DNS-tanulmányok arra engednek következtetni, hogy kétszeres macskavándorlás történt. Az első alkalommal a Közel-Keletről Európába és Afrikába vitte őket az útjuk, a második vándorlás alkalmával Egyiptomból, csónakokon jutottak el a föld különböző pontjaira, Skandináviát is beleértve.

Azt sajnos jelenleg nem tudják megmondani, hogy ezen a területen mikor jelentek meg, de arra utaló jelek vannak, hogy valószínűleg a vaskorban kezdtek a régióban elszaporodni, jelenlétük pedig a viking korszakban vált prominensé. A méretüket tekintve hiába szerepelnek sokszor óriásokként a legendákban, nincs arra bizonyíték, hogy a vikingek macskái ilyen nagyok lettek volna. Sőt, valószínűleg sokkal kisebbek voltak. A Danish Journal of Archaeology folyóiratban megjelent tanulmány szerint a macskák átlagosan 16%-kal nőttek nagyobbra a középkor óta.

hirdetés

A vikingek életében a macska többfunkciós nászajándék volt

A vikingtelepüléseken találtak olyan macskamaradványokat, amelyek arra engednek következtetni, hogy tartottak macskákat, bár az gyanítható, hogy nem csupán kedvencként. Amikor a vikingek nem portyáztak és fosztogattak, sok időt töltöttek növénytermesztéssel és gazdálkodással. Mivel a patkányok Skandináviában is nagy problémát jelentettek, a viking macskák valószínűleg fontos szerepet játszottak a termények védelmében.

Egyes szakértők úgy vélik, hogy macskákat menyasszonyoknak is ajándékoztak az esküvőjük napján, amely Freyjára való utalásként a szerelem szimbólumaként funkcionált. És persze az új háztartásban nagy hasznát vették mint rágcsálóirtó is. Genetikai vizsgálatok bizonyítják, hogy a hajóútjaikra is magukkal vitték őket, megóvni a rakományt a rágcsálóktól. Valamint – ahogy már az előbb is említettük –, mivel Freyja nemcsak a szerelem és a termékenység, hanem a harc istennője is volt, így jelenlétük jó ómen lehetett ebből a szempontból is.

A bundájukra is szükségük volt

Egy meglehetősen érzékeny területet is érintenünk kell, miért volt fontos a vikingek számára a macska. A zord időjárás következtében szükségük volt szőrmére is, mellyel védhették magukat. Régészeti bizonyítékok mutatják, hogy gyakran kereskedtek is prémekkel; köztük fókák, kecskék, farkasok és macskák bundáival. Azt azonban persze visszatekintve nem tudhatjuk biztosan, hogy megvárták-e, míg a cirmosok természetes halállal pusztulnak el, vagy megölték őket a bundájukért. Az odense-i lelőhelyen azonban 68 macska maradványait találták meg egy kútban; az elemzés szerint haláluk oka nem természetes volt.