A macskafélék körülbelül 37 millió éve fejlődnek a Földön, először még emberek nélküli környezetben. Hozzávetőleg az utóbbi 10 000–15 000 évben pedig kiléptek a sűrű erdők árnyékából, hogy mellénk szegődve egy más életstílusban találják meg a számításaikat. Fizikailag a házi macskák viszonylag kevéssé különböznek vad rokonaiktól. A házi macska genomszekvenálása során kiderült, hogy a tigris genomjának (egy szervezet teljes örökítő információját jelenti, amely a DNS-ben van kódolva) 95,6%-ában osztozik a házi macskával. A legtöbb macskafajta alig 200 éves, és méretben, testfelépítésben meglehetősen egységes. Mindez csak még inkább hangsúlyozza, milyen friss jelenség valójában a macskadomesztikáció.

hirdetés

A következőkben arról fogunk szót ejteni, hogy hogyan alakultak ki a macskafajták, és mire számíthatunk a jövőben a faj és a fajták változásainak tekintetében.

A macskák és az emberek még csak most kezdik igazán megismerni egymást

A macskafajták kialakulása dióhéjban

A jelenlegi kutatások alapján feltehetőleg a legősibb macskafajta a körülbelül 3000 évvel ezelőtt, természetes módon kialakult egyiptomi mau, de nem sokkal maradnak le tőle olyan, szintén vélhetően több ezer éves fajták, mint az abesszin, a török van-macska, a norvég erdei macska, a japán csonkafarkú vagy a thai és a sziámi. De modern fajtákban sem szenvedünk hiányt, a burmilla például mindössze 30 éves múltra tekint vissza.

Ha a kutyafajtákat vesszük, ösztönkészletükben és jellemükben jelentősebb eltérések lehetnek, míg a macskafajták leginkább, de nem kizárólag megjelenésükben térnek el egymástól. A tenyésztők még mindig aktívan hoznak létre új változatokat, köztük házi- és vadmacska-hibrideket is. Ennek oka azonban nem a funkcióra vezethető vissza. Egy macskának nem kell különösebb feladatot betöltenie, nem létezik a munkamacska fogalma, szinte kizárólag házi kedvencként tekintünk rájuk. Ha pedig nem, mert szükség van arra, hogy a ház, a tanya, a gazdaság területén irtsa a rágcsálókat, nem kell, hogy fajtatiszta legyen az állat; elég, ha jók az ösztönei és teszi a dolgát önmagától.

Egyiptomi mau

A jövő macskái

Amikor skandináv régészek összehasonlították a viking korszakból származó macskabőrök méretét a mai macskák testével, azt találták, hogy a 21. századi macskák 16%-kal nagyobbak. Ez különösen szokatlan, mert a domesztikáció általában csökkenti az állatok méretét. A kutyák például negyedével kisebbek, mint a farkasok, a haszonállatok – például a szarvasmarhák, juhok és kecskék – is kisebbek, mint vad őseik.

És nem pusztán a tápanyagban gazdag száraztáp bősége vezetett a nagyobb macskákhoz. Tudósok nagyobb testméretet dokumentáltak a szabadon kóborló és elvadult macskák körében is az ausztrál vadonban. Bár ezek a macskák néha ellopják az emberi ételmaradékokat, nem táplálják őket rendszeresen. Természetesen a macskák nem fognak Godzilla-méretűre nőni, és nem fognak hirtelen kifejlődni a hüvelykujjaik sem, arra azonban jelentős mértékű az esély, hogy a jövőben még nagyobbak lesznek.

Ezen túl pedig a szakértők azt is biztosra veszik, hogy a jövőben még barátságosabbá válhatnak az emberekkel való folyamatos kapcsolatnak köszönhetően. A természetes szelekció során a barátságosabb egyedek közelebb kerülhetnek az emberekhez akár organikus módon, akár a tenyésztés során, akik később nagyobb eséllyel adhatják tovább a szociálisabb génjeiket utódaiknak.

A macskák egyre nagyobbak lesznek

Bár a macskákat kedvelők mindig kiemelik, hogy mennyire értékelik és kedvelik a faj önállóságát, alapvetően mégiscsak azt szeretnénk, hogy kedvencünkkel szorosabb köteléket alakíthassunk ki, amelyhez elengedhetetlen a barátságosság.

Amikor tudósok összehasonlították a házi macskák társas viselkedését és személyiségét a ködfoltos párducokkal, hópárducokkal, afrikai oroszlánokkal és skót vadmacskákkal, azt találták, hogy kedvenceink nem igazán csoportos életre „teremtődtek”. Hajlamosak dominánsnak, neurotikusnak és impulzívnak lenni. A házi macskák személyisége azonban leginkább a társas afrikai oroszlánokéhoz hasonlít, ez pedig arra utal, hogy a macskákban megvan a potenciál ahhoz, hogy a jövőben még szociálisabbá váljanak. Bár a nagy macskakolóniák nem ugyanolyanok, mint az oroszlánfalkák, az oroszlánok példája mutatja, hogy megfelelő körülmények között a macskák képesek egymás mellett élni.

A jövő macskájának tenyésztése

A Darwin’s Cats nevű, hatalmas nemzetközi projekt például 100 000 macska genetikai és viselkedési adatait gyűjti össze, hogy feltérképezze, hogyan kapcsolódnak össze a külső jegyek, a viselkedés és a társas hajlam. Ez a tudás új alapokra helyezheti a tenyésztést is: a jövőben nemcsak a szép megjelenés, hanem az egészség és a jóllét lesz az elsődleges szempont. A genetikai szűrések és célzott párosítások segíthetnek elkerülni a betegségeket és a túltenyésztés árnyoldalait, miközben a szakemberek arra is figyelnek, hogy a „cuki” küllem ne menjen a macskák életminőségének rovására – például a lapos arcú fajtáknál.

A fehér foltosodás a barátságosság indikátora lehet

Közben a vadon élő populációk egészen más utat járhatnak be: a természetes szelekció erősítheti a vadmacska jellegű tulajdonságokat, hogy jobban boldoguljanak önállóan. A biológusok szerint a macskák alapvető testfelépítése annyira jól bevált, hogy nagy átalakulások nem várhatók – de viselkedésük a környezethez alkalmazkodva folyamatosan formálódhat.

hirdetés