Hogy korrekt képet kapj a következőkben leírtakról, nagyon fontosnak tartjuk elmondani, hogy pontosan nem tudhatjuk, hogy mely macskafajta/macskafajták a legősibbek, azonban a fennmaradt írásos emlékek alapján valamelyest következtethetünk ezekre.

hirdetés

A legősibb, azaz természetes módon kialakult, emberi tenyésztés nélkül is fennmaradt macskafajták azok, amelyek genetikailag is a legközelebb állnak a vadmacska őseikhez. Ezek a fajták több ezer éve léteznek, sokszor izolált földrajzi területeken fejlődtek, és megőrizték eredeti jellegüket. Következzen 7 rendkívül ősi macskafajta.

Thai macska:

Íme 7 ősi, több ezer éves múltra visszatekintő macskafajta

1.) Egyiptomi mau

Megkockáztatjuk, talán a legősibb mind közül az egyiptomi mau. Egyesek szerint 3000 éves múlttal bír, ilyen pöttyös mintázatú macskák ugyanis már az ókori Egyiptom templomait, sírjait is díszítették. Sokan úgy gondolják, hogy az ókori egyiptomi macskák közvetlen leszármazottai lehetnek, akiket bebalzsamozva, múmiaként temettek el, bár a végleges genetikai kapcsolatokat nehéz nyomon követni és bizonyítani. A modern tenyésztett egyiptomi mauk alapját az a néhány macska képezi, amelyeket a 20. század közepén hoztak el Egyiptomból Európába, majd Amerikába. A fajta tehát genetikailag és vizuálisan is rendkívül ősi. Kifejezetten ritka macskafajta, és az egyetlen, amely természetes módon alakult ki és pöttyös mintázata van.

Egyiptomi mau

2.) Abesszin

Ha a valóban igazán ősi macskák kerülnek szóba, az egyiptomi mau mellett az abesszint szokták még a leggyakrabban emlegetni – sokak szerint pedig ő a legősibb mind közül. Származási helye feltehetően Etiópia (korábban Abesszínia) vagy Egyiptom. A témakört még a mai napig is találgatások és ellentmondások veszik körül. A név valójában az 1800-as évek végén megrendezett első macskakiállításokon bemutatott „abesszin” macskákra vezethető vissza; nevüket az alapján kapták, hogy ezeket a cicákat az első abesszíniai háború során fogták el, ám valójában nem volt világos, honnan is származtak. Írásos feljegyzések nem léteznek arról, hogy a korai abesszinek valóban ezekből az importált macskákból származtak volna.

Az egyiptomi mauhoz hasonlóan sok rajongó azzal érvel, hogy az abesszin macskák feltűnően hasonlítanak az ókori egyiptomi festményeken és szobrokon ábrázolt karcsú, elegáns macskákra, ugyanakkor a legújabb genetikai kutatások szerint az abesszin legvalószínűbb eredete az Indiai-óceán partvidéke és Délkelet-Ázsia egyes részei.

Abesszin

3.) Török van-macska

A török vant a kutatók és macskaszakértők több ezer évesnek tartják, bár pontos írásos vagy genetikai bizonyíték nem áll rendelkezésre a fajta teljes történetéről. Mivel ez nem mesterségesen tenyésztett, hanem természetes módon kialakult fajta, az eredete az adott földrajzi régióban élő háziasodott macskákhoz vezethető vissza, amelyek az emberi települések közelében éltek. A legtöbb becslés szerint a fajta legalább 2000–3000 éves múltra tekinthet vissza. Egyes elméletek szerint már az ókori urartui vagy hurri civilizációk idején is jelen volt a Van-tó térségében.

A török van-macska eredete az Örmény-felföldön, pontosabban a Van-tó környékén keresendő, amely a mai Törökország keleti részén található. A nyugati világ csak az 1950-es években ismerte meg, amikor brit tenyésztők felfigyeltek rá Törökországban, és néhány példányt hazavittek.

Török van-macska

4.) Norvég erdei macska

A norvég erdei macskát Skandináviában, különösen Norvégiában tartják őshonosnak. Eredete homályba vész, de sokan úgy vélik, hogy már legalább 1000–2000 éve létezik, sőt, egyes legendák szerint a vikingek hozták magukkal ezeket a nagy testű, erős macskákat hajóikon, hogy irtsák az egereket. A skandináv mitológiában is felbukkan hasonló macska: a termékenység istennője, Freyja egy macskafogatú szekéren közlekedett, amelyet norvég erdei macskák húzhattak.

Bár hivatalos fajtaként csak a 20. század közepén ismerték el, már korábban is fennmaradtak leírások és festmények hatalmas, bozontos szőrű macskákról Norvégiában. A fajta tehát nem mesterségesen létrehozott, hanem természetes szelekció eredményeként fejlődött ki, alkalmazkodva a hideg, havas környezethez. Genetikai kutatások megerősítik, hogy különálló, ősi vérvonalat képvisel más európai fajtáktól eltérően. A norvégok nemzeti kincsként tekintenek rá, és sokan úgy tartják, hogy ez a fajta a valódi skandináv erdők szelleme.

Norvég erdei macska

5.) Japán csonkafarkú

Az ikonikus japán csonkafarkú eredete Japánba és részben Kínába vezethető vissza. Írásos és képi ábrázolások már több mint 1000 évvel ezelőttről fennmaradtak róla: japán fametszeteken, selyemfestményeken gyakran láthatók rövid farkú, hosszú lábú, karcsú testű macskák. A japán kultúrában a csonkafarkú macskákat szerencsehozónak tartották – innen ered a maneki-neko, az integető macska figurája, amely e fajta mintájára készült. Ezek a macskák gyakran megtalálhatók voltak a császári udvarban és buddhista kolostorokban, ahol tisztelték őket és szabadon élhettek.

Bár a fajta a modern nyugati világban csak a 20. század második felében vált ismertté, Japánban már a 10. század körül dokumentálták jelenlétét. A kutatók úgy vélik, hogy eredetileg Kínából vagy Koreából kerülhetett Japánba, majd ott évszázadokon át elszigetelten fejlődött, megtartva jellegzetes vonásait.

Japán csonkafarkú

6. és 7.) Sziámi és thai macska

A sziámi macska az egyik legismertebb és legősibb keleti macskafajta, eredete a mai Thaiföld (korábban Sziám) területére vezethető vissza. Írásos emlékek már a 14. századból fennmaradtak róla, például a híres Tamra Maeo (ตำราแมว; „A macskák könyve”) című versgyűjteményben, amely illusztrált formában mutatja be a korabeli sziámi macskák jellegzetes külsejét: világos test, sötét végpontok.

A sziámi macskákat évszázadokon át királyi és buddhista templomokban tartották, gyakran szent állatként tisztelték őket, és csak előkelő családok tarthatták. A hiedelmek szerint lelkeket kísértek át a túlvilágra, vagy a halott uralkodó szelleme költözhetett beléjük. A 19. század végén jutott el Nyugatra, amikor brit diplomaták és utazók hozták haza az első példányokat.

Fontos megjegyezni, hogy a modern sziámi külseje sokat változott a tenyésztés hatására (hosszabb fej, karcsúbb test), így amikor ezek a jegyek egyre fontosabbá váltak, az 50-es években különvált a thai és a sziámi. A thai macska megőrizte a hagyományos, klasszikus testalkatot, így valamivel masszívabb a testalkata.

Sziámi

hirdetés