Csúcsragadozó – hatásos szó, bele is borzongtunk picit. A kifejezés hallatán a legtöbbünknek a nagy fehér cápa sziluettje sejlik fel, a Dél-Amerikában élő jaguár, a szavannák koronázatlan királya az oroszlán vagy mesebeli vihogó partnere, a hiéna. Olyan vadászok, akinek nincs természetes ellensége, hatékonyak, kíméletlenek és rátermettek. Gondoltad volna, hogy puha talpú, selymes szőrű cicánk is ennek az elit társaságnak a tiszteletbeli tagjai lehetnek?

hirdetés

Ha már volt szerencséd macskát megfigyelni vadászat közben, láthattad, hogy az ősi ösztönök miként törnek föl belőle. Megszűnik körülötte a világ, csak a préda lebeg a szeme előtt. Percekig képes mozdulatlanul figyelni, szinte hipnotizálja az áldozatát, majd lecsap. Mintha egy National Geographic-film elevenedne meg a szemünk előtt. De mitől olyan jók? Miben rejlik a titkuk? Erre keressük mai cikkünkben a választ, és persze arról is beszélni fogunk, miért hasonlítanak a házi macskák a csúcsragadozókhoz.

Néha a könnyű utat választják, nem a helyeset

Ösztönös vagy tanult viselkedés a vadászat?

Igazából mind a kettő. Háziasításuk miatt nincsenek a vadásztehetségükre utalva, ha túl akarnak élni, mégis megfigyelhetjük, hogy amint lehetőségük van kifenni éles kis karmaikat, sosem szalasztják el a lehetőséget. (Ezért nevezzük őket opportunista vadászoknak, amely tulajdonképpen azt jelenti, hogy akkor ejtik el a prédát, ha úgy tartja kedvünk, nem csak abban az esetben, ha éhesek.) Még akkor sem, ha teafiltert, plüssállatot, mamuszt vagy a kedvenc virágunkat szemelték ki zsákmánynak. Az ösztön még 4500 év elteltével is a vérükben pezseg, domesztikáció ide vagy oda.

Ám a cicaiskolából, ha lógnak, az ejthet némi csorbát a tehetségükön. Ideális esetben a mamamacska elejt egy áldozatot – de óvatosan, hogy ne végezzen vele –, majd az alomba viszi, hogy megismertesse a kölykökkel. A mama bátorítja őket és játék útján tanítja meg nekik, miként és hol sebesítsék meg az állatot. Amikor már elég nagyok, elkísérik anyjukat a vadászatra is, pimaszsággal és lelkesedéssel felvértezve.

Így sajnos igaz az, hogy bár az ösztön ott van minden szobatigrisben, ha korán elszakítják őket a mamától, a tanulási folyamat kimaradása ezen a területen is okozhat problémákat. De ha lelkes vagy és eltökélt, akkor megsúgjuk, hogy sokan kísérleteznek különböző játékokkal és módszerekkel, amik segítségével te magad lehetsz cicád vadásztanfolyamának oktatója. Elő a terepmintással!

Oké, de mi lenne, ha eltűnnének az emberek, és a macskák magukra lennének utalva?

Beleröhögnének a puha kis mancsukba. Ökoszisztémánk ugyanis biztosítana nekik minden lehetőséget, hogy visszatérjenek gyökereikhez és vadásszanak a megélhetésükért. A rovarok, bogarak, madarak, rágcsálók és kisebb hüllők fenséges terülj-terülj asztalkámat szolgáltatnának egykori kedvenceinknek.

Testi adottságaik még mindig tökéletesen megfelelnek a hatékony vadászat követelményeinek: meg tudják nyújtani a gerincüket, ami lehetővé teszi számukra, hogy rövid távon akár 48 km/óra gyorsasággal fussanak, össze tudják préselni vállaikat és törzsüket, így kis helyekre is beférnek, testmagasságuknál kilencszer magasabb helyre is képesek felugrani álló helyzetből, és ha az ugrás rosszul sült is el, szinte mindig a talpukra érkeznek. Szükséges még folytatnunk?

Cicarajongóként mindig is tudtuk, hogy csodás teremtményekkel állunk szemben, de kutatómunkánk során újra bebizonyosodott, hogy milyen kivételes állatokról van szó. Apró, pompásan összehangolt kis gépezet működik bennük, ami magába olvaszt minden hasznosat a fejlődéstörténetből és a tanult viselkedésből, hogy tökéletesítsék mesterségüket, a vadászatot.

Supercat, avagy a polidaktil macska

Az evolúció jóságos tündérként segíti a macskák boldogulását; ezt bizonyítja az is, hogy egy nagyon érdekes genetikai mutációt fedeztek fel egyes kivételes bajszos ragadozókon. Vannak olyan egyedek, akik sokujjú cicaként látják meg a napvilágot. Ez azt jelenti, hogy egy vagy akár az összes mancsukon egy plusz ujj fejlődött ki, ami a feltételezések szerint még tehetségesebb egerésszé teszi őket. Úgy tartják, hogy a plusz lábujjak segítségével magasabbra tudnak ugrani és gyorsabban tudnak futni, mert jobb tapadást biztosít számukra, és az egyensúlyérzéküket is javítja. Persze erre tudományos bizonyíték egyelőre nincs, de az anekdotikus bizonyítékok erre utalnak.

Mit jelent csúcsragadozónak lenni, és a házi macskák miért nem azok?

A meghatározás szerint azokat a fajokat hívhatjuk csúcsragadozóknak (apex predátor), amelyek a tápláléklánc csúcsán állnak, más szóval rájuk nem vadászik más faj, nincs természetes ellenségük. Ezen túl pedig jellemző rájuk az is, hogy szabályozó szerepet töltenek be, vagyis befolyásolják a zsákmányállatok számát és a teljes ökoszisztéma szerkezetét.

A házi macskákkal kapcsolatban jól tudjuk, hogy könnyedén a kutyák áldozatává válhatnak, de ha elkóborolnak, például a sakálok, rókák és nagyobb ragadozómadaraink is prédául választhatják őket. Ugyanakkor ténykedésük hasonló módon zajlik, mint a csúcsragadozóké. Úgy is hivatkoznak rájuk, mint mikroökoszisztémák csúcsragadozói. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan élőhelyek, ahol macskák élnek, és nem áll felettük más vad ragadozó, például egy szigeten vagy városi/zöldövezeti környezetben; ezeken a helyeken tulajdonképpen ők állnak a csúcson.

A Frontiers in Ecology and Evolution folyóiratban 2019-ben megjelent tanulmány szerint a házi macskák valódi csúcsragadozókként viselkednek: szaporodásuk akár két csúcspontot is elér évente, ráadásul versenytársaik kevés ellenállást fejtenek ki velük szemben, így gyorsan a leggyakoribb ragadozóvá válhatnak adott környezetben. És bizony az óriási elvadult és kóbor populációknak hála ez egyre nagyobb probléma.

hirdetés