Egy macska gondozása közben előfordulhatnak bakik. Lehet, hogy túl engedékenyek vagyunk? Vagy túlzottan elkényeztetjük az állatot? De vajon tényleg hibát követünk el ilyenkor? Cicagazdiként az élet tele van örömmel, nevetéssel, azonban esetenként néha apró bűntudattal is. Gazdijaink sokszor szívfájdalommal emlékeznek vissza egy adott időszak hiányosságaira, valamint az elkövetett hibáikra.

hirdetés

A macskák titokzatos, önálló teremtmények, akik gyakran úgy tűnhetnek, hogy csakis a saját szabályaik szerint élnek. De mi történik, amikor a gazdi és a cica „összetűzésbe kerül” a nevelés kérdésében? Elkényeztetett, válogatós, gazdinevelő cicák, humoros történetek, de persze nemcsak erről szólnak a vallomásaitok! A macskanevelés kölcsönös tanulás és elfogadás kérdése is, hibák ide vagy oda. Így írtatok ti, kedves olvasóink!

Ha nem figyelünk oda könnyen a „fejünkre nőhet” a macska

„Elkényeztettem, de nem bánom”

Sokan vallották be, hogy egy cseppet sem bánták, hogy cicájuknak mindent megengedtek. Egyesek pedig hozzátették, hogy a macskák természetes módon, saját személyiségük szerint formálják a mindennapokat.

• „Az, hogy elkényeztettem, de nagyon. Hagytam, hogy ő uralkodjon és válogasson. Biztos, hogy ha még egyszer lesz cicám, elkényeztetem azt is.”
• „Nem én nevel(t)em, ő nevel(t) engem.”
• „A nevelés kölcsönös, és mindketten így vagyunk tökéletesek, ahogy vagyunk.”

Van, akinél az engedékenység gyakran a szeretet és bizalom kifejezése:

• „Ő úgy látja, hogy mi vagyunk bezárva, és így is gondolja! Ő a császár otthon! Ezek után nem tudom, hol rontottuk el?”
• „Lucy nagyon önfejű. Örökbefogadtam 3 hónapos korában. Nem bántam meg semmit.”

„Rosszcsontok, de így van ez jól...”

A leggyakoribb „hibák”

Az olvasók gyakran említették az étkezést és a válogatós viselkedést. Az alábbiak hangzottak el ebben a témában.

• „Ha nem evett meg valamit, kapott mást, ha azt sem, akkor is. Így nagyon válogatós lett.”
• „Az etetés. Az öreg cica alapból válogatós volt. Utána jött a többi sérült hajléktalan. Hát nem megtanulták tőle?”

Mások pedig a kis macskák verekedését, vagy akár a kora reggeli vagy éjszakai etetést emelték ki:

• „Azt, hogy hajnalban kelt, és adok neki enni… Bár sok választásom nincs.”

Azt, hogy hagytam, verekedjen picinek. Sajnos megmaradt, nekem jön, ha olyan kedve van, néha elég durván. Pedig már 8 éves, de velem szemben ő a főnök. De imádom.”

A hozzászólásokban egyesek a túlzott engedékenységet, és a macskák uralkodását emelték ki, azonban természetesen ezt sem tekintették valódi hibának:

• „Éjjel kezdtem neki enni adni, amikor éhen akart halni, úgy hajnali 4-kor, azóta nem alszunk.”
• „Garfield azt csinál, amit akar, két dolgot megtanult: a konyhapultra és a gáztűzhelyre nem mehet! Imádom, és én a szolgája vagyok!”

„Minden reggel felkelt 4 és 5 óra között, de nem haragszom rá, mert nagyon szeretem. Sok mindent ért, ha hívom, jön, ha mondom, nem szabad úgy, néz rám, mintha az anyukája lennék. Már nem harap, tudja, hogy nem szabad.”

Apróbb bánatok és tanulságok

Bár a legtöbben büszkén vállalták engedékenységüket, akadtak olyan olvasók is, akik a kezdeti időszak hiányosságaira szomorúan emlékeztek vissza.

• „Amikor még kicsi volt, sajnos kevés időt tudtam vele lenni, mert a volt munkahelyemen rengeteget kellett dolgoznom. Emiatt visszahúzódó és introvertált lett, amit bánok. Ma már persze másképp csinálnám, és szerencsére most sok időt tudunk együtt tölteni.”
• „Talán több mindent kellett volna megtanítanom neki, és a pozitív visszacsatolást is több esetben használni. Mást nem bánok, mert következetes voltam.”
• „Gépsonkát adtam neki, mert nem akarta bevenni a gyógyszert. A hűtő előtt ül naponta többször, nem volt szívem nem adni neki, és már napi több karikánál tartunk! Ezt nem kellett volna.....ez van.”

Az olvasóink történetei azt bizonyítják, hogy a macskák nevelése kölcsönös tanulás. Míg a gazdik próbálják szabályozni a viselkedést, a cicák saját személyiségükkel formálják a mindennapokat. Habár előfordulnak kisebb megbánások, a szeretet és az elfogadás mindig felülírja az apró hibákat:

• „Pont így szeretem, ahogy van, bár néha nagyon meg tud harapdálni. De hogy miért, azt nem tudom.”

Semmit! Úgy jók, ahogy vannak. Szerencsénk is van velük valószínűleg, mert kedvesek, viccesek, játékosak, sosem rongálnak, nem ébresztenek.

Semmit! 16 éven át volt a barátom, társam! Minden nap nevettem! Gyógyított, felvidított, és ha akarta, szerethettem! Flegma volt, és lekezelő, voltak elvárásai, én így szerettem!

És végül pedig az igazi, mindent felülmúló imádat, bármi történjen is:

• „Úgy szeretem ahogy van!”
• „Semmit, imádni való!”
• „Tökéletes cica!”

Szóval így a végére, igazán elmondhatjuk, hogy a macskák uralják a házat, és talán a szívünket is, valójában éppen ez teszi őket annyira szerethetővé.

hirdetés