Kenyában úgy 15 évvel ezelőtt jelent meg egy invazív hangyafaj, a Pheidole megacephala, amelyre senki nem fordított figyelmet, ugyanis nem voltak agresszívek sem a nagyobb állatokkal, sem az emberekkel szemben. Időközben azonban kiderült, hogy lassan, de biztosan, pusztító módon alakítják át a tájat, amelynek a levét elsősorban a szavannák királyai és királynői isszák meg.

hirdetés

„Gyakran látjuk, hogy a világot a kis dolgok irányítják” – mondja Todd Palmer, a Floriadai Egyetem professzora, a tanulmány egyik szerzője. És valóban, ezek a kis hangyák képesek voltak az oroszlánok alapvető szokásait átalakítani.

Ugyan az oroszlánok úgy tűnik, hogy alkalmazkodtak, a változás más fajokra is hatással lesz

A hangyák és az oroszlánok kapcsolata

Amikor egy oroszlán üldözni kezd egy zebrát, úgy tűnhet, semmi sem állíthatja meg. Ám a kutatók felfedezték, hogy ezek a hatalmas ragadozók egy apró ellenség miatt maradnak alul: a Pheidole megacephala nevű hangyafaj miatt, amelyről úgy gondolják, hogy az Indiai-óceán egyik szigetéről származik, és az emberek, valamint áruk mozgásával kerültek a területre. A tudósok rájöttek, hogy elterjedésük Kelet-Afrikában olyan folyamatot indít el, amelynek következményeként az oroszlánok kevesebb zebrát ejtenek el. A kevesebb zsákmány oka valószínűleg egy létfontosságú kapcsolat felborulása – a helyi hangyák és a fák közötti szimbiózisé –, ami a fák számának csökkenéséhez, és így az oroszlánok fedezékének elvesztéséhez vezetett. A kutatás vezetője, Todd Palmer szerint a felfedezés kiemeli a fajok közötti kölcsönhatások fontosságát. „A természetvédelemről gyakran fajok szintjén beszélünk, de valójában a kölcsönhatások a ragasztók, amik összetartják az egész rendszert” – magyarázza a kutató.

Pheidole megacephala

Az „akáciahangyák” megvédik a Vachellia drepanolobium nevű mimózafélét azáltal, hogy megharapják és megcsípik az elefántokat, amikor azok megpróbálnak falatozni belőle, cserébe pedig nektárt és menedéket kapnak. A korábban említett invazív hangyafaj egyedei viszont képesek átvenni a fákat úgy, hogy megölik a kifejlett „akáciahangyákat”, majd megeszik azok petéit és lárváit, viszont semmilyen védelmet nem nyújtanak a fának. „Azokon a területeken, ahol megjelentek, az elefántok ötször-hétszer gyakrabban törik le és rágják meg a fákat, mint azokon a helyeken, ahol nincsenek jelen” – emeli ki Palmer. Korábbi kutatások szerint, ha ezek a jótékony hangyák eltűnnek, az elefántok által elfogyasztott fák száma ötszörösére, de akár hétszereése nő, ami csökkenti a fák által biztosított árnyékot a szavannán, ami később a ragadozók és zsákmányállatok kapcsolatrendszerén túl egyéb területekre is hatással lehet.

Zsiráf csemegézik egy Vachellia drepanolobiumról

Ahol tehát az elefántok is jelen voltak, ott jelentősen csökkent a fák száma, és drámaian megnőtt a látótávolság. Rájöttek, hogy a zebrák elejtésének valószínűsége majdnem háromszor nagyobb volt azokon a területeken, ahol alacsony volt a látótávolság és hiányoztak a hangyák, mint ott, ahol a hangyák jelenléte miatt magas volt a látótávolság. Az elemzés kizárta, hogy a zebrapopuláció vagy az oroszlánok aktivitása változott volna jelentősen, vagyis a zsákmányejtések számának csökkenése valószínűleg azért következett be, mert a ragadozók jobban látszanak a zsákmányuk számára. Ez logikus is, hiszen az oroszlánok lesből támadnak, amely technikához elengedhetetlen a fedezék.

Mi lesz most az oroszlánokkal?

Aggodalomra semmi ok, feltalálták magukat: bivalyokra vadásznak immár megváltoztatott stratégiával, nagyobb csapatokba verődve. Bár épp az előbb írtuk, hogy aggodalomra semmi ok, ez a kijelentés nem állja meg a helyét minden nézőpontból. Ugyan az oroszlánok eddig tudtak alkalmazkodni, a populációjuk stabilnak tűnik, az invazív hangyafaj komoly problémát jelenthet más fajok számára, amelyek a Vachellia drepanolobium nevű mimózafélére támaszkodnak. Ilyenek például a zsiráfok vagy a kritikusan veszélyeztetett fekete orrszarvúk. Todd Palmer ráadásul arra is felhívta a figyelmet, hogy egyelőre nincs mód ezen hangyák terjedésének megállítására. Ez pedig azt jelenti, hogy az invázió folytatódni fog és még több fa fog eltűnni, amely óriási léptékű változást hoz majd az ökoszisztémában.

A Biológiai Sokféleség Egyezményének (U. N. Convention on Biodiversity) kormányközi tudományos tanácsadó testülete tavaly több mint 37 000 úgynevezett idegenhonos fajt azonosított, amelyek gyakran szó szerint gyökeret eresztettek eredeti élőhelyüktől távol. Ez a szám pedig meredeken emelkedik, akárcsak a kár mértéke, amelyet évente 400 milliárd dollár fölé becsülnek. Kutatások kimutatták, hogy a klímaváltozás súlyosbítja a helyzetet. Egy tanulmány megállapította, hogy az invazív fajok új megjelenéseinek legalább egyharmada az elmúlt 200 évben, 1970 óta történt.

hirdetés