A genetikai kutatások szerint a házi macska története még régebbre nyúlik vissza, mint hittük. Nézzük meg azt a nyolc ősi fajtát, amelyek ma is köztünk élnek – és közben fedezzük fel a macskák lenyűgöző, tízezer éves történetét!

hirdetés

Az ókori Egyiptomban az istenek szimbólumaiként tekintettek rájuk, a középkorban a boszorkányok cimboráinak tartották őket, ma pedig a gazdájuk szíve mellett az internet világát is meghódítják. A macskák régóta az emberi történelem részei, de nézzük, mely fajok dorombolnak legrégebb óta mellettünk!

A Közel-keleten kezdődött a macskák története

Egy 2004-es ciprusi feltárás során meglepő leletre bukkantak a régészek: a 9500 éves sírban egy emberrel együtt eltemetett macskát találtak. Ez arra utal, hogy a macskák háziasítása nem Egyiptomban kezdődött, hanem a Közel-Keleten, a korai földművelő közösségek mellett. A modern házi macska őse a afroázsiai vadmacska (Felis silvestris lybica), és a genetikai vizsgálatok szerint a mai cicák döntő többsége belőle származik. Lássuk azokat a fajtákat, amelyek ősei végigkísérték ezt a hosszú utat!

Íme 8, ősi macskafajta

1.) Egyiptomi mau

Talán a legismertebb ősi fajta. Az egyiptomi mau őseit fáraók sírjaiban talált múmiák között is azonosították. Az i. e. 1550-ből származó papiruszok és freskók pettyes macskákat ábrázolnak, amelyek feltűnően hasonlítanak a mai mau-kra. A mau ma is a kevés, természetesen pettyes fajta közé tartozik – ráadásul a bőre is pöttyös, nemcsak a bundája! Az ókori Egyiptomban a macskák nem egyszerűen hasznos állatok voltak – vallási, jogi és társadalmi értelemben is kiemelt státuszt élveztek.

Egyiptomi mau

A macskákat elsősorban Bastet istennőhöz kapcsolták, aki a termékenység, az otthon, az anyaság és a védelem istennője volt. A macskák megölése súlyos büntetést vonhatott maga után. Hérodotosz feljegyezte, hogy ha egy ház kigyulladt, az emberek először a macskákat mentették ki, és csak utána próbálták oltani a tüzet. A tehetősebb családok a macskákat is mumifikálták, és külön szarkofágba temették. Régészeti feltárások során macskatemetőket is találtak, ahol több ezer mumifikált macska maradványai kerültek elő. Az ókori egyiptomiak macskákhoz való viszonyának egy sötétebb oldalát mutatta be az a kutatás, amely szerint a cicák egy részét azért tenyésztették, hogy feláldozzák őket az isteneknek. A két narratíva nem zárja ki egymást, és ahogy a régi idők történelmét tanulmányozva már megszokhattuk, itt sem tudhatjuk, mi a teljes igazság.

2.) Abesszin

Az abesszin fajta eredetét számtalan rejtély övezi. Sokáig úgy hitték, hogy egyenesen az ókori Egyiptomból származik, mivel feltűnően hasonlít az egyiptomi falfestményeken látható karcsú, nagy fülű macskákra. A 19. század végén Angliában bemutatott első példányt állítólag az 1868-as abesszin háború (Abesszínia mai nevén Etiópia) után vitték be az országba, és ezért kapta a fajta az „abesszin” nevet. A modern genetikai vizsgálatok azonban árnyaltabb képet mutatnak. A fajta génállománya inkább az Indiai-óceán partvidékéhez és Délkelet-Ázsiához köthető. A történet szerint egy Zula nevű nőstény macska volt az egyik alapító egyed. A legrégebb óta ismert, egyértelműen azonosítható példány egy 19. századi kitömött macska, amely ma is megtalálható a Leiden Zoological Museum gyűjteményében.

Abesszin

Az abesszin különlegessége, hogy minden szőrszála több színárnyalatból áll, ami meleg, aranyló hatást kelt, csíkozottság nélkül. Érdekesség, hogy a ma ismert klasszikus csíkos mintázat csak a középkorban terjedt el széles körben, így az abesszin megjelenése talán közelebb áll az ősi macskatípusokhoz, mint a legtöbb modern fajta. A 20. század elején a fajta majdnem eltűnt Európából a világháborúk miatt, de brit és amerikai tenyésztők közös munkájának köszönhetően sikerült megőrizni és stabilizálni az állományt. Ma az abesszin az egyik legintelligensebbnek és legaktívabbnak tartott fajta – igazi örökmozgó, amely kíváncsiságával és elegáns megjelenésével hódít.

3.) Norvég erdei macska

A norvég erdei macska egy természetesen kialakult fajta, évezredek alatt alkalmazkodott a hideg skandináv klímához vastag, kétrétegű bundájával. A vízlepergető fedőszőr és a sűrű hőszigetelő aljszőrzet tette lehetővé, hogy akár extrém hideg, havas környezetben is boldoguljon. A legendák szerint ezek a hatalmas, dús szőrű macskák viking hajókon érkeztek Norvégiába. Úgy tartják, hogy a norvég erdei macska ősei a vikingek hajóin utaztak, ahol rágcsálók ellen tartották őket; ez segíthette elterjedésüket és túlélésüket Észak-Európában.

Norvég erdei macska

Skandináv régészeti lelőhelyeken talált macskacsontok bizonyítják, hogy a macskák jelen voltak a viking korban. A skandináv néphagyományban említett „skogkatt” (erdőmacska) olyan nagy, hosszúszőrű macskaként szerepel, amely képes volt függőleges sziklafalakra is felmászni; ezt a tulajdonságot a mai fajta is megőrizte. A norvég mitológiában Freyja istennő szekerét két hatalmas macska húzta. Sok norvég folklórkutató úgy véli, hogy a legendában szereplő macskák a mai norvég erdei macskák típusához hasonló állatok lehettek. A néphagyományban a norvég erdei macska olyan mesék szereplője, amelyekben tündér- vagy erdőszellemként jelenik meg, és a macskákhoz több legendás képességet is társítottak (például ajándékokat hozóként gyerekeknek).

4.) Sziámi

A történelmi Sziámban (a mai Thaiföld területén) ezeket a macskákat különleges tisztelet övezte. Egy 14–18. századból fennmaradt thai kézirat versbe szedett leírásokkal és illusztrációkkal mutatja be a kor megbecsült macskáit, köztük a „sötét foltos” jegyekkel rendelkező típust is, amelyet a modern sziámi ősének tartanak. A kézirat alapján ezek a macskák szerencsét hozó, nemes állatoknak számítottak, és birtoklásuk kiváltságnak minősült. Nemcsak háziállat volt, hanem a túlvilági átmenet misztikus szereplője is: egy legenda úgy tartja, hogy amikor egy király vagy egy előkelő személy meghalt, egy sziámi macska „befogadta” a lelkét, és a templomban élt tovább, papok gondoskodása mellett.

Sziámi

A sziámihoz számos legenda kötődik. A régebbi példányok között gyakori volt a kancsalság és a farokvégi csomó. Erre magyarázat az a történet, mely szerint egy hercegnő gyűrűit a macska farkára húzta megőrzésre, ezért hajlott meg rajta a csont. Más elbeszélések szerint a macska egy szent serleget őrzött olyan koncentrációval, hogy kancsal lett. A valóságban ezek öröklődő genetikai sajátosságok voltak, amelyeket a modern tenyésztés nagyrészt kiszűrt. A sziámi egyik legérdekesebb jellemzője a jellegzetes „colorpoint” mintázat. Ezt egy hőérzékeny pigmentációs gén okozza: a melegebb testtájak világosak maradnak, míg a hűvösebb részeken – füleken, arcon, lábakon, farokon – sötétebb szín alakul ki.

5.) Khao manee

A sziámi mellett a khao manee, vagyis a „fehér gyémánt” macska Thaiföld egyik legősibb és legkülönlegesebb macskafajtája. Nevét hófehér szőrzetéről kapta, és gyakran különböző szemszínekkel – kék, arany, vagy akár heterokróm, azaz két különböző színű szemmel – születik. A khao manee már a thai királyi udvarokban is nagy becsben állt, és évszázadokon át a gazdagság, szerencse és jóllét szimbólumának tartották. A khao manee macskák a modern tenyésztés során is megőrizték természetes eleganciájukat és aktív, intelligens természetüket. Gyakran beszédesek, erősen kötődnek gazdájukhoz, és jól alkalmazkodnak a családi élethez, miközben megőrzik a királyi udvarokból örökölt büszke, méltóságteljes viselkedésüket.

Khao manee

6.) Török angóra

A török angóra az egyik legrégebbi macskafajta, amely nemcsak elegáns külsejével, hanem kulturális és mitológiai hátterével is kiemelkedik. A török angóra a török hegyvidék hideg éghajlatán fejlődött ki. A fajta neve Ankarából, régi nevén Angorából ered, és már a 16–17. században ismerték Európában is. Az oszmán udvarban nagy becsben tartották, a török hagyományok szerint az angóra macskák szerencsét és jólétet hoztak a házakba, és gyakran tekintették védelmező szellemként, amely óvja az otthont és családját. Egyes feltételezések szerint rokonságban állhat a Pallas-macskával, bár ezt genetikai bizonyítékok nem támasztják alá egyértelműen.

Török angóramacska

7.) Karthauzi

A karthauzi fajta több romantikus és folklór jellegű történettel is összefonódott. A legendák szerint a chartreux macskákat a francia Chartreuse‑hegyekben lévő Grande Chartreuse karthauzi kolostorba hozták be a szerzetesek. A csendes, elmélkedő természetű macskák ideális társak voltak a szerzetesi élethez, mintha ők is némasági fogadalmat tettek volna az atyákkal együtt. Bár a kolostor írásos archívumai nem említenek macskákat, maga a történet annyira elterjedt volt, hogy már a 18. században is így beszéltek róla. A fajta híres, korai irodalmi említését Joachim du Bellay tette 1558‑ban írt versében, amelyben egy kék‑szürke macskát dicsér. Ez az említés az egyik legkorábbi forrás, amely a karthauzira emlékeztető macskát dokumentálja Franciaországban.

Karthauzi

8.) Japán csonkafarkú

A japán csonkafarkú egy különleges megjelenésű macska, amely évszázadok óta élő része a japán kultúrának. Több hiedelem is kapcsolódik hozzá, az egyik legismertebb legenda szerint egy szegény szerzetes szerényen, de nagy odaadással gondoskodott a macskájáról egy templomban. Egy nap egy szamuráj keresett menedéket a környéken a közelgő vihar elől. A macska a szamurájt látva egyik mancsát felemelte, és mintha intett volna neki. A szamuráj követte a macskát, így megmenekült egy villámló vihar elől. Hálából nagy adományokat szolgáltatott a templomnak, amely ettől fejlődni kezdett. A történetből született a Maneki-neko figura, amely mindig a felemelt mancsával integet a szerencse bevonzásához.

Japán csonkafarkú

hirdetés