Ha már gyakorló gazdi vagy, bizonyára számos példával tudnád cáfolni azokat az előítéleteket, amik a macskákkal szemben gyakorta felmerülnek. Mi most a cicák kötődésével és romboló viselkedésével kapcsolatosakat szeretnénk eloszlatni, illetve rávilágítani azok hátterére.

hirdetés

Ezek az előítéletek gyakran abból fakadnak, hogy félreértik a macskák ösztönös viselkedését, szükségleteiket. Most megmutatjuk, mi áll a háttérben.

2 gyakori előítélet a macskákkal kapcsolatban

1.) A macskák nem tudnak kötődni

Doromboló barátainkat a legtöbbször azért éri kritika, mert sokan azt feltételezik róluk, hogy maguknak valók, önzők, irányíthatatlanok, érdekből cselekszenek csupán és képtelenek valódi kötődés kialakítására a gazdáikkal. Amikor hasonló felsorolásokba kezdenek a macskák ellen ágálók, a legtöbbször azzal fejezik be a mondandójukat, hogy „bezzeg a kutyák”.

Ha olvastad Goethe-től Az Ifjú Werther szenvedéseit, akkor valószínűleg a világirodalom egyik legnagyszerűbb története döbbenthetett rá arra, hogy milyen kellemetlen lehet egy olyan világban élni, amely nem a belső mércénk szerint alakul, mégsem vesszük ahhoz a fáradtságot, hogy ne összehasonlítgatás és méricskélés alapján határozzuk meg a dolgok egyéni értékét és állását, hanem készek legyünk megismerni azokat a maguk valójában. Ha nem vagy irodalomrajongó, most nyugodtan a fejemhez vághatod, hogy mit akarok ezzel? Csak annyit, hogy a kutya az kutya, a macska pedig macska, és éppen a különbségeik teszik őket csodálatossá. Nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy csak azért, mert az egyik fajtól megszoktunk valamit, a másiktól is ugyanezt várjuk. Várjuk, nem kapjuk meg, majd ítélkezünk.

A kutya szolgalélek a szó legszebb értelmében: akkor boldog, ha a hozzá legközelebb álló személyt boldognak, elégedettnek láthatja. Ezért pedig bármire képes, mindent megtesz azért, hogy megfeleljen. A macskák ezzel szemben nem vezérként, feljebbvalóként tekintenek ránk, hanem egyenlő félként. Hasonlóan mélyen képesek érezni szeretett személyük iránt, kötődni hozzá, ám a kifejezésmódok többek között a hierarchia miatt is eltérhetnek. Számukra inkább az együttélés harmóniája jelenti a boldogságot, nem a megfelelés, a bizonyítás.

Vegyük csak a farkascsaládokat: szabályos, szigorú hierarchia alapján rendezkednek be, ahol mindenki tudja, hogy hol van a helye és mi a dolga. Az oroszlánokon kívül az összes macskaféle magányos életet él, önmagára van utalva. A modernebb megfigyelések alapján azonban a kolóniákba tömörült házi macskák között is megfigyelhető egy laza hierarchia: ápolják egymást, együtt pihennek, nevelik a kölyköket, ám továbbra is egyedül járnak vadászni, és ha híján vannak az erőforrásoknak, szétszélednek. Ha ezt levetíted a gazda-macska kapcsolatokra, máris láthatod, hogy hasonlóképpen alakulnak ezek is: figyelnek ránk, mellettünk vannak, de bizonyos helyzetekben inkább egyedül töltik az idejüket, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne kötődnének hozzánk.

Az előbb említett evolúciós hatások mellett a domesztikáció hatásait is érdemes kiemelni. Az ebek a háziasításuk kezdetétől kifejezetten szoros kapcsolatot alakítottak ki az emberrel. Segítették őt a mindennapi tevékenységekben és vele tartottak akkor is, ha az pihent vagy a társaival töltötte az idejét. A macskák a háziasodás jelenlegi elméletei alapján hosszú időn keresztül éltek úgy az ember mellett, hogy nem voltak azzal mélyebb kapcsolatban. Megfogdosták a rágcsálókat a települések és raktárak környékén, majd mentek a saját dolgukra. (Ide kattintva részletesen is olvashatsz több kutatás eredményei alapján arról, miért kötődnek másként a macskák az emberekhez, mint a kutyák.)

Talán az előbb kifejtett gondolatok legfőbb tanulsága az, hogy azért, mert valami más, még közel sem biztos, hogy rosszabb. És ahogy az emberi faj esetében, úgy itt is érvényes, hogy az eltérő szükségletek és kifejezőeszközök nem tesznek semmit és senkit kevesebbé, csupán mássá. És nem ebben van éppen az élet egyik legnagyobb szépsége? Az eltéréseink tesznek bennünket egyedivé, az életet izgalmasabbá. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne egyéni preferenciád: ha a kutyás mentalitás áll hozzád közelebb, az is teljesen rendben van, de ettől még megláthatod másban is az értéket.

2.) A macskák kaparászni fognak

Folytassuk valami egzaktabbal a filozofálás után. Azzal a ténnyel, hogy a macskák kaparásznak nem vitatkozunk, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy minden egyed más, így nem törvényszerű, hogy ez a viselkedés minden macskánál problémát fog okozni.

Tagadhatatlan, hogy válhat a kaparászás a macska-ember együttélés egyik legnagyobb problémájává. A viselkedés anyagi veszteséget és érzelmi kárt is okozhat, amennyiben egy szeretett tárgyunkat teszi tönkre a cica. Ez a teher pedig könnyedén rányomhatja a bélyegét a kapcsolatra. A legfontosabb talán ebben az esetben megérteni, hogy a macska sosem azért kapar, hogy bosszúságot okozzon, hanem azért, mert ez az egyik legmélyebben kódolt ösztönös viselkedésmintája, amely a biztonságát, kényelmét és a túlélését szavatolja.

Kaparás közben élezik és karbantartják a karmukat, hiszen a külső, elhalt rétegek így leválnak, és előbukkan az élesebb felület. Ugyanakkor ez a mozdulatsor remek lehetőség a testük nyújtására is: a hát, a váll és a lábak izmai megfeszülnek, amikor a macska előre és felfelé kapar. A kaparás emellett a területjelölés része, hiszen a mancsban található feromonmirigyek szagnyomot hagynak, a karmok pedig ezen túl látható karcolásokkal is „díszítik" a felületet, amik vizuális jelekként funkcionálnak. A viselkedésnek pszichés vonatkozásai is vannak, sokszor feszültségoldásként vagy izgatottság kifejezéseként jelenik meg, például, ha a macska stresszes vagy környezetében változás történik.

Azonban nem látsz rémeket, ha azt veszed észre, hogy a macskád előszeretettel élezi a karmait olyan tárgyakon, amiket te sokat használsz. Ennek oka, hogy a szagod alaposan beivódott ezekbe a tárgyakba, bútorokba, vagyis ezek lesznek a territórium központi elemei. A macskád célja pedig a kaparászással az, hogy a te szagodat kiegészítse a sajátjával. Jackson Galaxy macskaviselkedés-szakértő elmondja, hogy a „közösségi illatnak” hatalmas szerepe van a macska életében, ez ugyanis biztonságot ad neki, és kifejezi azt is, mi van az ő tulajdonában.

Ugyanakkor lehetséges az is, hogy a macska azért kapar rossz helyen, mert valami zavarja. Egy közelmúltban megjelent tanulmány célja az volt, hogy pontosabban leírja a háztartásokban megjelenő kaparási viselkedést, valamint azokat a környezeti tényezőket, amelyek növelik a nemkívánatos kaparás valószínűségét. Kiderült, hogy az ivar, a fajta és a testállapot nem befolyásolták a kaparás mennyiségét, azonban a személyiség igen. Azokat a macskákat, amiket a gazdáik rendetlennek, rombolónak vagy agresszívnek írtak le, nagyobb eséllyel sorolták a „sokat kaparók” közé. A játékos és aktív macskák szintén hajlamosabbak voltak a gyakori kaparászásra.

Ezen túl a háztartás jellemzői is befolyásolták a viselkedést. A gyerekek jelenléte például összefüggött a több kaparással. A viselkedés a környezeti stresszre adott válasz vagy feszültséglevezetés is lehet, így elképzelhető, hogy a gyerekes háztartások macskái stressz miatt kaparnak többet. 

Azon túl, hogy elfogadod, még a legfigyelmesebb macskák is kaparászhatnak néha olyan helyeken, ahol nem kellene nekik, a legtöbb, amit gazdiként tehetsz – és igazából kötelességed is megtenni –, hogy a lakásban elhelyezel számos kaparófelületet. Lehetőség szerint vízszintes és függőleges irányokban is. A kaparóalkalmatosságok legyenek stabilak és annyira magasak, hogy a macska le tudja rajta nyújtani a teljes testét. A tanulmányok eredményeiből kiindulva pedig lehetséges az is, hogy kedvenced környezete nem elég nyugodt vagy épp ellenkezőleg, nem részesül elegendő mentális stimulációban.

hirdetés